Mónika 11. 05. 15.

Az történt, hogy eldobható borotvával elkezdtem elölről hátrafelé borotválni a hajamat. Aztán láttam, hogy sok helyen hiányos lett emiatt a hajam, fehér kiszikkadt részek voltak a fejem bizonyos részein, kör lakúak, mintha egy kiszikkadt terméketlen talajterület lenne mindegyik. 

Nagyon szégyelltem, hogy ilyen kevés hajam lett, és próbáltam eltakarni, valahogy ezeket a területeket. Emberek között voltam, talán még a suliban és azt is felfedeztem, hogy a fejem két oldalán egy-egy nagy fa alakú mintázat rajzolódott ki, a balon is és a jobbon is, jól látható fehér fa volt mindkettő, a fejem hossza pedig eszerint megnövekedett, magasabb volt. A suli udvarán voltunk, a középiskolában azt hiszem, de talán nem ez volt a lényeges, hanem, hogy kérdezgettem másokat, hogy nagyon gáz-e. Az egyik barátnőm azt mondta nem, és próbált vigasztalni, hogy sőt, blablabla.

Sejtem mit jelent, de ez a fa alakú mintázat mit jelenthet, arra még nem tudtam rájönni, csak tippjeim vannak. Ezt egyébként akkor álmodtam, amikor úgy éreztem, nem a lelkiismeretem szerint viselkedtem bizonyos szituációban és ez félelmet keltett bennem. Pedig igazam volt,tudtam, de mégis. Tudtam, hogy békésebben kellett volna hozzáállnom a dologhoz és hibáztattam magam, amiért nem úgy viselkedtem, ahogy elvártam volna magamtól.

Úgy érzem, az, hogy leborotváltam a hajamat, azt jelenti, hogy magamnak okoztam kárt, és féltem, hogy végleges (kiszikkadt területek) károkat, amik a szellemi fejlődésemben visszavetnek. Próbáltam megmagyarázni is magamnak, hogy nem olyan gáz, hogy ilyen a hajam, vagyis, hogy így viselkedtem, hogy ilyen vagyok. 

A fákra én úgy gondoltam, mint mégis valami jó dolgokra. A fa nekem a szellemi fejlődést jelképezi. Talán jelentheti, hogy ez a tapasztalat mégis a szellemi fejlődésemet szolgálta. Én erre gondoltam, ezáltal megnövekedett a fejem magassága. De lehet, csak én gondolom így. De az álmomban arra is gondoltam, hogy ez így legalább elég extrém frizura, vagy valami hasonló. :-)))

Ugyanakkor a hajas álmok nálam általában halál vagy betegségjelző álmok. Így pl. mielőtt a nagymamám meghalt, azt álmodtam róla, hogy az egyébként mindig szép göndör ősz fürtjei kiegyenesedtek és tök egyenes lett a haja. Tudtam már álmomban is, hogy ez rosszat jelent. Az EKG kiegyenesedésével hoztam összefüggésbe ezt a jelenetet. És pár napra rá a nagymamám hirtelen meghalt. Az álom lényege igazán csak ekkor tudatosult bennem, előtte csak megérzése volt ezzel kapcsolatban, hogy ez nem jelent jót.

 

Ara

A haj az életerő, az energia, a hatalom, a szabadság szimbóluma. Ha leborotválod álmodban, az mindezek elveszítését és megszégyenülést jelent. A nagymamád halálát is azért jelezte álmodban a haja megváltozása, mert az életerő elveszítését mutatta meg. Kis terméketlen, száraz területek maradtak a leborotvált hajad után, ez is az életerő elvesztésére utal, és szégyelled is álmodban a megváltozott külsődet. Szerintem valóban összefüggés van az álmod és aközött, hogy nem a lelkiismereted szerint viselkedtél. Ugyanis ez egy önbecsapós mondat, hogy nem a lelkiismereted szerint tettél valamit, ha ez számodra azt jelenti, hogy nem úgy viselkedtél, ahogy elvártad volna magadtól. Itt van az energiavesztés: ha hibáztatod magad, ha azt hiszed, hogy egy elvárásnak kellett volna megfelelned, és te nem feleltél meg ennek, azzal eléggé le tudod húzni magad. Akár egy külső, akár belső mintának akarunk megfelelni, az elvárások legtöbbször nem jönnek be, csalódunk egy nagyot, és még szégyenkezhetünk is miatta.

Azt írod, féltél a végleges károktól. Nincsenek végleges károk, csak egy halott számára. Egy élő ember bármikor új életet kezdhet, és ezt jelképezi a fa alakú mintázat is, ami kialakult a fejeden: a növekedés, az élet, a lelki fejlődés jelképe. A fejed megnövekedése a tudásod megnövekedését jelentheti, ami folyamatban van, és ennek az álomnak a tanulsága is hozzájárulhat: ne hibáztasd magad egy elvárás miatt, de lehetőleg mindig tégy úgy, ahogy azt a lelkiismereted diktálja.

 

Kép: KeDo

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap118
Tegnap106
Összesen930306
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk