Emi 12. 03. 21.

2012 táján sokan álmodtak világvége - Föld pusztulása és megmentése - kataklizma - menekülés tartalmú álmokat, ezért teszem fel Emi álmát. Ez az álom nagy ívű, és a mondanivalója többek számára is jelentést hordozhat. Pontosan megmutatja, milyen feladataink vannak (nem csak 2012-ben): kitakarítani a múlt porát, rendet rakni a belső világunkban, és ráébredni, mi a valódi hivatásunk.

Ara

 

Egy poros, félhomályos raktárban voltam. Deszkákból lehetett összetákolva, mert a fal résein itt-ott beszűrődött a fény. Legalább két emelet magas volt, a központi helyiség teljes belmagasságú. Itt találtam magam. Először próbáltam felfogni, hol vagyok. Bámulom a réseken beszűrődő fénycsíkokban szálldosó porszemeket, majd alaposan körülnézek. Fából készült ládák vannak, rendezetlenül mindenhol. Tetejük csupa por. A földön újságpapírok nagy rendetlenségben. A ládák miatt alig kivehető, hogy a terem közepén, szobor talapzatok alkotnak egy körformát, ugyanis úgy vannak pakolva a ládák, ennek a körnek a közepére is jutott belőlük. Amikor feltűnik nekem ez a kör alakzat, akkor jelek kezdenek felvillani a helyiségben. Egyelőre csak két jel.

Hologramszerűek, egyik fehér, a másik kék. Angyal pecsétekhez hasonlóak. A kék pontosan olyan, mint az életfa jelképe. Hamar megértem ,hogy ezek a jelek Arkangyal jelek és a szobortalpazatokhoz tartoznak. Az a feladatom, hogy a tudatom általl mozgatva eljutassam a jeleket a megfelelő szobortalpazatra és beleolvasszam abba. Minden talpazathoz két jel tartozik. Álmomban tudom, hogy ez a két jel éppen Rafael Arkangyalé. Az a dolgom, hogy felébresszem az Arkangyalokat, mert szükség van rájuk. Veszélyben a Föld, az emberiség és elő kell hívnom őket, hogy segítsenek. 

Ekkor már ott van mellettem a párom is és még egy lány, akiről nem tudom, hogy kicsoda. Együtt mozgatjuk a jeleket a talpazatba. Amint kész vagyunk, a talpazat tetején légnemü testet ölt Rafael Arkangyal. Megkérjük, hogy segítsen nekünk megtalálni a többi jelet is, hogy felébreszthessük társait is. A kérésünk után a raktárépület több pontján villanak fel jelek. A páromat és a lányt elküldöm, hogy gyűjtsék össze a jeleket, míg én megpróbálok rendet rakni, a többi Arkangyal megidézéséhez, előkészítem a talpazatokat és elpakolom a ládákat...

 

Ara

Gyönyörű álmod volt, Emi. :) A raktárépület a te jelenlegi világod, ahogy most látod. Hatalmas, és a falai (határai) nem túl szilárdak, látod a beszűrődő réseken azt a napfényt, amit most kívülről érzékelsz. Valójában nem kívül van, de ahhoz, hogy ezt meglásd, egy szellemi-tudati felébredés szükséges, amit bent a raktárban készítesz elő.

A poros helyszín arra is utal, hogy sok félretett gondolatod, érzelmed van, amiket rendezned kellene (nem ártana egy alapos érzelmi nagytakarítás, amikor a fájdalmas emlékeket kiporszívózod, hogy ne foglalják a helyet benned), ez most aktuálissá vált. Arra is utal, hogy nem törődsz magaddal eléggé. A homály azt jelenti, hogy nem igazodsz el egyedül a dolgaidban, és a közérzeted sem valami jó. Ezért nézegeted a beszűrődő fényt, ami azt mutatja meg számodra, milyen fény létezik benned. Ezt kívülről érzékeled, mert azt hiszed, kívül van, ezért porszemek is táncolnak benne, tehát nem ez az igazi, nem a külső fény lesz a valós, hanem amit majd magadban felébresztesz, ha felébred a benned rejlő angyal.

A sok szanaszét heverő láda elzárt, vagy rejtett, ideiglenesen zárolt, de fontos gondolatokat, érzéseket, emlékeket tartalmaz a múltból. A szétszórt újságpapírok jelentése: találgatásra vagy utalva, és magad is érzed, hogy nem ez a módja az igazság keresésének. De még nem ezekkel foglalkozol, hanem addig keresel, amíg fel nem fedezed a kulcsfontosságú elemet a helyiségben: a szobortalapzatokat. Ezek körben vannak elhelyezve, ami a teljesség, az örök megújulás jelképe, azaz itt, a körön belül kell keresned azt, ami a lényeged. A talapzatokon nincsenek szobrok, tehát egyelőre csak a lehetőséget mutatják. Viszont ebben a pillanatban segítséget kapsz, jelek mutatják, mit kell tenned. Felismered, hogy Rafael arkangyal jelét látod, és tudod, mi a feladatod. Földi segítséget is kapsz a párod, és egy egyelőre számodra ismeretlen lány személyében. Életre hívjátok Rafaelt, pontosan azon a módon, ahogyan kell: a belső tudásod nyilvánul meg ebben a folyamatban. Rafael arkangyal tevékenységéről, segítségnyújtásának lehetőségeiről itt találtam egy jó leírást: http://www.napkapu.hu/olvas.php?c=10032&t=rafael__arkangyal Talán azért Rafael az első, mert a te személyes vállalásod, a sorsfeladatod hasonló az ő tevékenységi köréhez. Tehát ez azt mutatja számodra, hogy minden segítséget megkapsz a belső átalakuláshoz, Rafael arkangyaltól is, földi segítőktől is. A Föld, a világ megmentése itt valójában a te saját magad megmentéséről szól, ugyanis aki önmagában megmenti a saját világát, az energetikailag hozzájárul az egész Föld felemelkedéséhez. A továbbiakban is tudod, mi a feladatod: felébreszteni a többi arkangyalt is, akik a te belső erőidet személyesítik meg. A társaid végzik a saját dolgukat, te pedig végre nekifogsz a belső nagytakarításhoz, rendezéshez, hiszen e nélkül nem lehet véghezvinni azt a csodás fejlődést, amire készülsz.

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento