Léna egy személyes találkozás és rövid beszélgetés után írt nekem. Részletek következnek a levelezésünkből.

Léna

Érdekes volt, mert a beszélgetés után alig vártam hogy hazérjek és írjak Neked, aztán mire hazaértem annyira megfájdult a fejem és fáradt lettem, hogy egyből elaludtam...azt hiszem túl sok info volt hirtelen. Szóval nem is olyan könnyű elkezdeni írni Neked, pedig én szeretek magamról írni meg beszélni, főleg hogy visszajelzést kapjak, ki milyennek lát. Azt hiszem ez is a bizonytalanságom része. Ja igen, az adatok amiket meg kell adni: név: eredetileg a Noel nevet akartam megadni, erre kiderült hogy az férfinév.. :-) pedig nekem ez tetszik, ez most baj? :-)

Egyébként már napok óta beszélgetek magamban Veled, hogy miket szeretnék elmondani, kérdezni, csak az a baj, hogy túl sok, és nem tudom hol kezdjem. Kicsit talán azért is nehéz, mert sokfelé próbálkoztam, hogy megtaláljam önmagam, sok "vezetőt" találtam, sokban csalódtam és megfogadtam magamnak, hogy mostantól csak önmagamban fogok bízni, és csak magamra hallgatok. Talán valahogy ezt szeretném elérni, hogy ne kívül kelljen keresnem a válaszokat, mert mindenkinek megvan a saját életfelfogása, a saját szemlélete, a saját igazsága. Két pszichológusnál is jártam már, egyrészt a kíváncsiság hajtott, mert jómagam is pszichológus szerettem volna lenni, de most már azt mondom hogy szerencsére nem volt elég pontom, hogy felvegyenek, meg azért is szerettem volna járni, mert egyfajta kényszert éreztem, hogy kibeszéljek magamból dolgokat, de se a családomat, se a barátaimat nem akartam a problémáimmal terhelni, ráadásul gyakran süket fülekre is találtam, aztán valahogy kialakult bennem egy olyan felfogás, hogy ha fizetek érte egy pszichológusnak, akkor annyit beszélhetek, amennyit akarok, mert neki az a dolga, hogy meghallgasson.. Segíteni persze nem sokat segített, általában én kielemeztem önmagam, ők meg bólogattak és nem értették mit keresek ott, de végülis ennek is volt előnye, az, hogy megfogadtam, nem megyek többet pszichológushoz :-)

De most már talán ideje lenne hozzáfognom ahhoz, hogy miért is kerestelek meg Téged, miben is szeretnék segítséget kérni. Üresnek érzem az életem, nem találom a helyemet. Pedagógus végzettségem van, egy iskolában dolgozom. Magánéletem szinte nincs, általában olyan kapcsolatokba bonyolódom bele, amiket valamilyen oknál fogva nem lehet felvállalni, általában idősebb férfiakhoz vonzódom, talán az apai szeretetet próbálom még mindig pótolni, talán félek egy valós kapcsolattól. Általában azzal szoktam ezt magyarázni, hogy én csak az idősebb pasiknak tetszem, mert ők már nem válogatnak úgy, meg gyakran azt érzem, hogy alkalmatlan lennék egy igazi kapcsolatra, mert biztos elrontanám a túlzott ragaszkodásommal, a féltékenységemmel.. Szóval ezt a kapcsolatos dolgot tudnám még ragozni, de szerintem arra a megoldás majd később fog jönni, ha megtaláltam önmagam. Most még talán csak azért panaszkodom emiatt, mert az egom azt akarja velem elhitetni, hogy ha lenne valakim, aki tényleg szeret, akkor megoldódik minden. De én tudom, hogy nem szabad azért belelépni egy kapcsolatba, mert egyedül rosszul érzem magam, mert abból csak egy függőségi kapcsolat tud majd kialakulni, és az már nem igazi szeretet..

Szóval összefoglalva annyiból áll az életem, hogy elmegyek dolgozni ahol egy csomó stressz ér amit nagyon nem tudok kezelni, aztán hazajövök, és szinte mindig elalszok. Ja egyébként mindent az alvással oldok meg, ez kb. serdülőkorom óta van így, ha rossz kedvem van, ha mérges vagyok, mindig csak alszom.. azt hiszem már a fél életemet átaludtam.. mondjuk álmodom is sokat, meg gyakran érzem azt, hogy túl sok az info és egyszerűen belefáradok. Csak az a baj, hogy nagyon régen ébredtem már kipihenten, bármennyit is aludtam.. Szóval teljesen el vagyok tespedve úgy érzem, bár lelkileg sokmindent megélek, elég passzív vagyok. Nincs jövőképem, illetve inkább lustaságból vagy félelemből nem tudok tenni érte, nem merem felvállalni. Na, úgy érzem kezdek összezavarodni és össze-vissza irogatni.

Szóval hogy mit is szeretnék. Most még azt érzem, hogy akármennyire is nem szeretem a munkahelyemet, nem tudok, nem akarok változtatni. Nem is keresgélek, mert nem tudom hogy merre. Meg pusztán egzisztenciális okokból jobb ha maradok ahol vagyok, mert más városban egyedül nem tudnám fenntartani magam. Most a szüleimmel élek. Általában az szokott lenni, hogy amikor nagyon kiakadok a munkahelyen, akkor elhatározom, hogy akkor most már végre lépek és keresek mást, aztán mikor elcsendesül a vihar, akkor átváltok, és meggyőzöm magam, hogy annyira mégsem rossz, örüljek, hogy van munkahelyem.. Ugyanakkor nem tesz boldoggá. Emellett ott van a főnökasszonyom, aki borzasztóan ért hozzá, hogy lehet az embert pillanatok alatt kihozni a sodrából. De tudom, hogy nem ő az egyetlen, és valamit nekem is tanulnom kell ebből. Igazából nem szabadna belemenni a játékaiba, de nagyon nehéz. Nem egyszer volt már, hogy szinte a bőröm alatt viszkettem, amikor a közelemben volt. A stresszt meg egyre nehezebben kezelem, illetve azt hiszem már egyáltalán nem tudom kezelni, gyakran fakadok sírva még a munkahelyen is, vagy a másik véglet, hogy dühös leszek, és bunkó vagyok az emberekkel, ami nagyon rossz érzés, mert nem szeretek senkit sem bántani.. Szóval egyelőre nem érzem úgy hogy tudnék a munkahelyi dolgokon változtatni, ezért arra gondoltam, hogy talán ha találnék egy olyan hobbit amit tiszta szívből és lelkesedéssel tudnék csinálni, akkor az végre örömet okozna, és akkor talán mást se vennék annyira komolyan, talán vidámabban szemlélném az életet, mert kiélhetném a kreativitás iránti vágyam, kifejezhetném magam valamiben, mint például Te az írással vagy Kedo a gyönyörű rajzaival. Csak nem tudom merre induljak, és többnyire lustának, fásultnak érzem magam ahhoz, hogy bármit is tegyek magamért.. :-(

A másik dolog, amiben nagyon szeretnék változni, hogy megtaláljam végre és elfogadjam magam a rossz tulajdonságaimmal együtt. Az utóbbi időben egyre több haragot, neheztelést, féltékenységet, irigységet érzek magamban, és nagyon zavar. Az Angyaloktól szoktam néha kérni, hogy segítsenek ezeket elengedni, de azt hiszem valamit rosszul csinálok, mert nem elengedem ezeket az érzéseket, inkább próbálom elfojtani mert nem akarom hogy mások is észrevegyék, és magam előtt is szégyellem. Pedig nagyon szeretnék "jó" lenni, azt érezni magamról hogy jó vagyok, talán ezért is szerettem régebben mindenkinek a baját meghallgatni. De most már mintha "meguntam" volna, most már nem szeretem ha azért keresnek, hogy panaszkodjanak, úgyhogy talán nem is voltam annyira őszinte velük, illetve magamat is becsaptam azzal, hogy azt gondoltam, szívesen meghallgatom mások baját. Nem tudom, mert ugyanakkor meg ha valaki tényleg bajban van, és szüksége van valakire, valamire, akkor meg mindig kérés nélkül felajánlom a segítséget és talán túlzottan magamra is veszem mások baját. Szóval olyan kettős ez az egész dolog, talán régebben azért csináltam ezt és azért akartam pszichológus lenni, hogy ne a saját problémáimmal kelljen foglalkoznom, nem tudom. Most viszont ha érzem magamon hogy negatív vagyok, kerülök mindenkit, nem veszem fel a telefont.. Nagyon leépítettem az utóbbi időben a kapcsolataimat..

Elkezdtem félni magamtól, hogy mi van, ha nem is vagyok olyan "jó" mint ahogy én azt gondolom, mi van, ha belül csupa gonoszság vagyok és mindenkit csak megtévesztek? Szörnyű érzés.. Azt hiszem tettem valamikor régen valami nagyon rosszat, ami miatt büntetem magam, mert rengeteg önmarcangoló gondolatom van és nem érzem azt, hogy megérdemelném a boldogságot.. Sokszor érzem úgy, hogy félek a saját gondolataimtól, hogy ártani tudok vele másoknak. Volt pár éve egy álmom, ami rádöbbentett a szavak erejére. Nagyszüleim falujában mentem az úton, előttem egy csoportnyi feketeruhás öregasszony, lassan bandukoltak, pletykáltak, és én sehogysem tudtam őket kikerülni, ekkor Isten nevét felhasználva egy átkot mondtam rájuk, amit nem szeretnék leírni. Álmomban is és ébren is, meg most is éreztem a szavaim negatív erejét, mennydörgésnek hatott, nagyon ijesztő volt. Azóta is nagyon ügyelek rá, és félek hogy nehogy kiszaladjon a számon hasonló dolog, mert senkinek sem akarok ártani.

Nem tudom mit követhettem el annak idején, de tudom, hogy az egyházat ki nem állhatom és hazugságnak tartom. Istenben, vagy valakiben, valami felsőbb igazságban hiszek, bár úgy érzem elhagytam Őt és nem találok vissza. Egy nagyon mély magányérzet van bennem, egy tátongó űr amit próbálok másokkal betölteni, holott úgy érzem nem kívül kellene keresnem. Néha mintha évszázadokra, évezredekre visszamenően érezném az összes eddigi életem magányát.. Máskor viszont érzem ahogy minden él körülöttem és ahogy egy vagyok mindennel, ez nagymamámék kertjében szokott általában megtörténni. Biztos hogy különleges az a hely, vannak látomásaim ahogy a kertben tűzpiros ruhában táncolok, majd spirálisan felfelé repülök a kert fölött, mostani gyerekkoromból meg olyan emlékképek, hogy egyik dombról a másikra átugrom, bár a távolság miatt ez inkább csak repüléssel lenne megoldható. Rengeteg álmom szól erről a kertről. Ahogy mondtam is Neked, nagyon sokat játszottam egyedül gyerekkoromban a kertben, bár nem is igazán emlékszem hogy mit, csak hogy nagyon jól elvoltam, biztos hogy nem voltam egyedül, legfeljebb csak testben. Sajnos nagyon kevés dologra emlékszem ebből az időből, pedig anyukámék sok olyan dolgot mesélnek, ami szerintem tök érdekes, mégsem értem, miért nem maradt meg bennem. Egyébként sokszor álmodom állatokkal, leggyakrabban őz meg szarvascsordával, meg is szoktam számolni őket, és egyszer álmomban szintén nagymamámék kertjében láttam egy hatalmas öreg szarvast, tudtam, hogy valóban egy különleges állat, egy igazi "király", őszes volt a szőre, mintha szakálla lett volna és szemtől szembe néztük egymást, gyönyörű látvány volt, mély tisztelet volt bennem iránta. Ekkoriban történt, hogy egy vadászismerősünk meglőtt egy szintén hatalmas, öreg szarvasbikát, amit még ő is megsiratott. Álmomban talán búcsúzni jött, nem tudom. Lehet hogy nekem a szarvas meg az őz valamiféle totemállatom, hogy mindig visszatér?

 Arra emlékszem, hogy nagyon korán elkezdtek érdekelni a vallásos témák, Angyalok és szentek képeit vagdostam ki az újságokból és ragasztottam be egy füzetbe, még írni-olvasni se tudtam, de emlékezetből lerajzoltam a templom belsejét az oltárral, képekkel, mindennel együtt, és a keresztre ráírtam hogy INRI, csak az N betűm volt fordítva :-) Aztán emlékszem, hogy amikor az első szavakat gyakoroltam írni, közte volt a Jézus szó is. Szóval valami kötődésem biztos hogy volt, csak aztán ahogy Te is mondtad, valószínűleg elkezdtek a racionalitásra nevelni. És bár jártam hittanra, felnőtt fejjel nagyon bosszant, hogy mit tesz az egyház az emberekkel. Amikor nagyapám meghalt két éve, ültünk a templomban, hallgattuk a misét, és emlékszem kiakadtam annál a résznél, hogy "nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj" vagy valami ilyesmi. Meg az egész arról szólt, hogy az emberbe azt szuggerálják, hogy bűnös és hogy bűnhődnie kell, meg hogy az Isten majd megbüntet. Hát én ezt baromira nem így gondolom. Egyáltalán miért is lenne szükség ilyen összekötőkre? Meg egyáltalán, miért kívül akarjuk keresni a Jóistent? Több temetésen is voltam már, ahol a pap arra ment ki, hogy minél inkább beletiporjon az emberek lelkébe, hogy milyen (bocsánat) szar alakok vagyunk, és láttam ahogy elkezdett töltődni azzal az energiával, amit ezáltal nyert.. Na most sóhajtottam egy nagyot és azt hiszem kijött valami..
 
Hát jól eltértem a "sztorimban" de igazából annyi mindenről tudnék írni, és annyi mindenre kíváncsi lennék, hogy Te mit hogyan értelmezel, mit látsz, mit érzel, hogy mi miért történik, mi ezzel a Fentiek célja, hogy merre kellene indulnom meg ilyesmi.. annyira nehéz..
Az Angyalokhoz visszatérve, hiszem hogy léteznek, hiszem, hogy amikor sírva alszom el és nyugodtan, kipihentem ébredek, akkor ők vigasztaltak meg álmomban. Amikor az első reiki avatásom volt, éreztem valakit az előszobában. Mondták is, hogy ilyenkor szokott ránk vigyázni valaki, mert sokkal nyitottabbá, sebezhetőbbé válik az ember. De nem tudom, hogy egy elhunyt rokonom szelleme volt-e, a másik nagyapám, vagy egy Angyal. De én inkább szellemnek éreztem, vagy inkább mondjuk léleknek, a szellem az olyan horrorfilmes. Viszont egyszer ugyanott egy sokkal magasabb valakit is érzékeltem, akinek nagy energiája volt, az már inkább lehetett Angyal azt hiszem. Látni szerencsére nem sokat látok, mert félek tőle, bár így is van olyan, hogy nyitva van a fizikai szemem és látom a környezetemet, de közben mintha olyan képek is bekúsznának, amiket nem a szememmel látok.. Nehéz elmagyaráznom, mintha amit a fizikai szememmel látok az egy kép lenne, de ez előtt a kép előtt hirtelen megjelenik egy másik kép is, ami áttetsző, tehát egyszerre tudom látni a kettőt, mégsem egymás részei.. hú, ez most bonyolult, nem tudom jobban megfogalmazni. Egyik este éppen ágyaztam, és hirtelen, mintha a hátam mögül hajolt volna és kukucskált volna ki valaki, egy fehérruhás, hosszú fekete hajú nő, amitől persze frászt kaptam.. pedig lehet, hogy az Őrangyalom volt, nem tudom. Egyébként ha az Angyalokra gondolok, hatalmasnak látom őket, kissé ijesztőnek a hatalmas energiájukat, mint akik egy pillantással össze tudnának roppantani, a szemük pedig nem olyan mint az embereké, hanem kicsit világít, mintha a testük csak egy lepel lenne a fény előtt és azon átsütne. Jó lenne velük, vagy legalábbis az Őrangyalommal kapcsolatot teremteni, bár tudom hogy nagyon félnék. De legalább már van hogy tudom, amikor sugallat formájában üzennek, vagy valamilyen testi érzettel figyelmeztetnek. Csak sokszor felborul a belső egyensúlyom, és olyankor nem hallom őket.. Talán ebben kérnék segítséget, hogy hogyan tudnám megőrizni a nyugalmamat? Hogyan tudnék visszatalálni magamhoz, ahhoz a belső gyerekhez, akit minden érdekelt, aki energikus volt, aki hitt önmagában, aki véghezvitte amit kitalált.. Azért szerencsére még most is tudok csodálkozó gyerekszemmel tekinteni a világra, önfeledten játszani az unokaöcséimmel, mintha még én is gyerek lennék, és ha rossz kedvem is van, a természetben mindig vigaszt találok, ha esik, ha süt a nap. Szóval akkor olyan nagy gond mégsem lehet, nem igaz? Csak szeretném ha ebből az állapotból lenne több, nem a depressziósból meg a haragosból. Igazából ha dühös meg féltékeny vagyok, általában magamra vagyok inkább dühös, hogy miért nem csinálok már valamit. Nem tudom hogy tudnék ezen változtatni, mindig kívülről várom a segítséget, de tudom hogy ezt senki sem fogja helyettem meglépni.
Szerinted mire várok? Sokszor arra gondolok, hogy biztos az előző életemből hoztam valamit, ami miatt nem tudok továbblépni, de az is lehet, hogy ez csak kifogás, meg magyarázkodás.. Vannak álmaim, amikről tisztán érzem, hogy előző életbeliek (beavatási szertartások, szülések, halálok), s apámmal kapcsolatban érzem, hogy milyen kapcsolataink voltak régebben, s néha mintha azt érezném, hogy ő is keveri az életeinket.. lehet, hogy ez is közrejátszik abban, hogy nincs és nem is volt még soha igazi párkapcsolatom.. nem tudom.

Hát ne haragudj, hogy ennyi mindent, ráadásul ilyen össze-vissza írtam Neked! És most jövök rá, hogy tulajdonképpen nem is tudtam megfogalmazni, hogy miben szeretnék segítséget kérni. De talán egy kiindulópontot tudnál nekem adni, hogy hol kezdjem el. Talán először az kellene, hogy hogyan tudnék magamért tenni? Hogy miért vagyok ennyire passzív, miért toporgok egy helyben, miért nem kaparom össze magam és indulok el a megoldás felé? Félek a változástól? Ennyire lusta lennék? Talán ez így jó nekem?
Ha bármilyen megérzésed van, vagy gondolatod, kérlek írd meg! Szívesen kipróbálnám a nayu-t is, bár nem tudom mennyire engedném meg tudatalatt.

Ara

Szia Léna, nagyon örülök neked. Gyönyörűen leírtad az ébredezés folyamatát, amiben benne vagy most. Két dolgot ajánlok most neked tanulmányozásra. Az egyik a Tóbiás által megfogalmazott shaumbra szimptómák, amiket csak azért mutatok meg neked, hogy lásd: nem vagy egyedül, mindnyájan végigmentünk ezen a folyamaton.

A másik Adamus Saint Germain tanításai. http://adamus-saint-germain.net/ Azt javaslom, hogy ha érdekel a dolog, akkor kezdd el a legelejétől, a bevezető sorozatoknál. Érdemes sorban haladni, mert egymásra épülő anyag, a későbbiekben többször visszautal az előzményekre.
 

Léna

Az az igazság, hogy nem tudom mi történhetett velem az éjszaka folyamán, mert elég rosszul vagyok reggel óta. Arra ébredtem, hogy fekve is szédülök, főleg ha egyik oldalról a másikra fordulok. Ma már nem tudom hányszor estem neki a szekrénynek meg az ajtófélfának..
Furcsa émelygés is van a gyomromban, ami majdnem hányásig erősödött, mikor megnéztem a linkeket, amiket küldtél.
Gondolod, hogy ilyen erős tiltakozás lenne bennem a változás iránt? Az egom vagy a tudatalattim teszi ezt velem?
Vagy csak túl sok érzelem kavarodott fel bennem este, mialatt a levelet írtam?

Egyébként álmodtam is, elég szimbolikus volt. Arra emlékszem, hogy egy épületben haladtam felfelé, ami egyébként leginkább a lépcsőházunkra hasonlított, sötét hosszú folyosó, aztán az emeletek, mindenhol ajtó volt, mindegyikhez volt kulcsom, a lentebb lévő ajtókban nagyon nehéz volt elforgatni a kulcsot és az ajtó is nehezen mozdult, de ahogy egyre feljebb kerültem, úgy nyíltak ki egyre könnyebben az ajtók, mindenféle erőkifejtés nélkül elfordultak a kulcsok az ajtókban.
Közben furcsa alakok figyeltek rám, hogy mit csinálok, főleg a magasabb szinteken próbáltam észrevétlen maradni, hogy szinte csak osontam, segítségemre volt az ajtó is, mert nem kattant a zár, nem nyikorgott az ajtó. Talán attól féltem, hogy azok a fura, asztalnál ülő alakok az utamba állnak, de csak egy vett észre, az is csak nézett, én meg próbáltam nem felhívni magamra a figyelmet, nem felvenni a szemkontaktust.
Én ebből valami olyasmit érzek, hogy a sötét alsóbb szintek a tudatalatti, a mélyen elrejtett, elfojtott dolgok tárháza, ahová igencsak nehéz bejutni és keresztül menni, de ha sikerül, és elindulok a megismerés útján felfelé, akkor egyre könnyebb dolgom lesz, vagy valami ilyesmi. Azok a fura alakok nem tudom kik lehettek, talán az ego, vagy a személyiségem egyéb részei, nem tudom. Mindenesetre érdekes volt. Remélem ez a rosszullét is idővel múlni fog, addig próbálok olvasgatni az ajánlott oldalakon.
 

Ara
 

Kedves Léna, arra kérlek, vizsgáld meg magad nagyon alaposan, tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy milyenfajta összefüggés van a testi tünetek és a lelki változás között? Figyelj a válaszra, ami lehetséges, hogy egy gondolat, egy intuíció formájában fog jelentkezni, és fogadd el, bármi legyen is az, csak ne agyból próbáld magyarázni. Én megpróbálhatnék neked kész választ a szádba rágni, vannak is feltételezéseim, de az nem lenne az igazi: mindig az az igaz válasz, ami a szívünk közepéből jön.

Arra is kérlek, emlékezz vissza, hogy pontosan melyik link megnyitásakor történt a hányingerérzés.

Az álommagyarázatod tökéletes, és persze hogy éppen most van az a pillanat, amikor ezt kellett álmodnod.

Úgy gondoltam, hogy kiemelek néhány mondatot a leveledből, azokra válaszolok konkrétan. DE! Arra is kérlek, vizsgálj meg mindent, amit mondok, ne fogadd el feltétel nélkül. Nem vagyok orákulum, nem láthatok bele mindenbe, ember vagyok, tévedhetek. Megmutathatom neked, hogy én hogyan látok dolgokat, de azt, hogy ez hogyan működik a te életedben, te fogod tudni, senki más.

"mire hazaértem annyira megfájdult a fejem és fáradt lettem, hogy egyből elaludtam" - írtad máshol is, hogy sokat alszol. Elég nagy adag energiát gyűjtöttél be a személyes találkozáskor tőlem, amit rögtön elkezdtél felhasználni. Ilyenkor a fejfájás az energiák működését jelenti, és az ellenállást is az energiáknak. Az alvás pedig két dolgot: egyik, hogy menekülsz a tudatosítás elől, a másik pedig, hogy azért menekülsz, mert az álom világában biztonságosabban érzed magad. Ez nem baj, mivel az álom birodalma egy nagyon klassz hely, ahol rengeteg tapasztalást megélünk - ez egy tudat alatti választásod következménye, és választhatsz úgy is, hogy továbbra is így teszel, meg választhatsz úgy is, hogy ezentúl több átélést engedsz meg magadnak éber állapotban.

"eredetileg a Noel nevet akartam megadni, erre kiderült hogy az férfinév" - természetesen nem baj, hogy tetszik neked, de ennek is jelentősége van: felszínre szeretnéd hozni a benned élő tevékeny, cselekvőképes férfiaspektust, most van itt az ideje. Hajrá!

"mostantól csak önmagamban fogok bízni, és csak magamra hallgatok" - ez a legeslegjobb és legfontosabb mondatod a leveledben, tartsd szem előtt ezt a saját megfogalmazásodat! Mondhatok én neked akármit, mindig engedd keresztül azon a szűrőn, hogy te a saját belső igazságpontodból elfogadhatónak találod-e, vagy nem. Amiatt sose aggódj, hogy ha valamit nem úgy teszel, ahogy én mondtam neked, vagy ahogy Adamus mondja neked, vagy bárki más, és akkor juj, mi lesz. A legfontosabb dolog a TE VÁLASZTÁSOD, amit én is, meg minden entitás is a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartunk, ezt a saját nevemben is, meg az angyalok nevében is kijelenthetem.

"Üresnek érzem az életem, nem találom a helyemet" - ahhoz, hogy valami új be tudjon érkezni az életedbe, előbb ürességet kell teremteni, sőt inkább egy hiányt, egy mínuszt, hogy az a maga szívó hatásával bevonzza azt, amire szükséged van. Az ürességet megteremtetted, most jöhet az, amivel megtöltöd.

"Szóval ezt a kapcsolatos dolgot tudnám még ragozni, de szerintem arra a megoldás majd később fog jönni, ha megtaláltam önmagam" - pontosan így van. "ha lenne valakim, aki tényleg szeret, akkor megoldódik minden" - ez viszont nem így van. Ha te megtalálod önmagad, ha készen állsz, be fogod vonzani azt a férfit, aki éppen téged keres. A szeretetet sohasem kívülről fogod kapni, sohasem mástól. Az benned van, és mihelyt megtalálod magadban, és elkezded szétsugározni, megtalálod azokat, akik erre rezonálnak.

"elmegyek dolgozni ahol egy csomó stressz ér amit nagyon nem tudok kezelni" - Tóbiásnak van erre egy nagyon jó trükkje, elmesélem neked. Nem kell felvenned, átvenned senkinek a problémáját, indulatát, feszültségét. Az nem a tiéd, hanem az övé. Benned nyugalom van és biztonság. Képzeld el a következőt: van egy házad, ami téged jelképez, egy gyönyörű, nagy ház. Amikor valakivel kapcsolatba kerülsz, akkor kilépsz a házból, elmész a kertkapuhoz, és eldöntöd, hogy beengeded-e az illetőt a házadba vagy nem. Ha nem, akkor elegendő vele a kerítés fölött érintkezni - illetve ez már nem is érintkezés, mivel nem vagytok közvetlen kontaktusban. A kerítésed egy erős, stabil kőfal, mellmagasságig ér, hogy kényelmesen rá tudsz könyökölni a tetejére, átlátsz fölötte, de semmiféle külső hatás nem tud téged elérni, ha nem akarod. Ha tehát olyasmi történik a munkahelyeden, ami stresszt okoz, képzeld magad elé ezt a kerítést, könyökölj a tetejére, és figyelj. Csak figyeld azt az eseményt, azt a személyt, aki nem tud érinteni téged, mert nincs köze hozzád. Így kívül helyezed magadon azt, ami stresszokozó: a főnökasszonyod játszmáitól elkezdve a kollégáid saját kis műsorszámaiig, ami mind-mind róluk szól, és nem rólad. Kipróbálod, hm?

Általában akkor vagyunk örökösen fáradtak, ha azzal foglalkozunk, amit nem szeretünk, és a terhes tevékenységek leszívják az energiánkat. Jól gondolod, hogy ha találnál valami hobbit, amit lelkesen tudnál csinálni, a belefektetett örömenergiát átvinnéd az életed más területeire is. Javaslom, hogy keresd meg, mi az a tevékenység, ami örömet jelent a számodra. Ezt sem én, sem senki más nem fogja megmondani neked, magadban fogod megtalálni. Ez lehet a pulóverkötéstől elkezdve valami újfajta dolognak a tanulásáig bármi, csak szívesen csináld. Nem kell görcsösen keresned, és nem kell már ma estére találnod valamit, pontosan a kényszert hagyd el. Csak figyelj: mi az, amivel ma szívesen foglalkoztam? Akkor holnap is szánok rá időt.

"Az utóbbi időben egyre több haragot, neheztelést, féltékenységet, irigységet érzek magamban, és nagyon zavar. Az Angyaloktól szoktam néha kérni, hogy segítsenek ezeket elengedni, de azt hiszem valamit rosszul csinálok, mert nem elengedem ezeket az érzéseket, inkább próbálom elfojtani mert nem akarom hogy mások is észrevegyék, és magam előtt is szégyellem. Pedig nagyon szeretnék "jó" lenni, azt érezni magamról hogy jó vagyok, talán ezért is szerettem régebben mindenkinek a baját meghallgatni." - Nem tudsz jó lenni úgy, hogy közben, vagy utólag ne jelentkezzen a nagy "jóságnak" az utóhatása is, ami mindig a rossz. De miért is rossz a harag, a neheztelés, a féltékenység meg az irigység? Mert a tömegtudat elvárásainak megfelelően, ha ezeket érzed, akkor nem vagy "jó" tagja a társadalomnak, másokat zavarsz velük, igaz? De közben meg érzed ezeket az érzéseket, belülről jönnek belőled, kívülről meg azt kapod, hogy ezek "rosszak", tehát az elvárásoknak megfelelően megpróbálod elfojtani. Érzést elfojtani pedig csak ideiglenesen lehet: később annál nagyobb erővel, és esetleg más, még rombolóbb formában törnek felszínre. Akkor mi a teendő? - Átélni. Ha te magad átéled az érzéseidet, átengeded magadon, úgy, hogy nem fordítod senki ellen, csak hagyod, hogy áthömpölyögjenek teljes intenzitásukkal, akkor ahogy jönnek, el is távoznak, csak a felismerést és a tapasztalást hagyva maguk után. Ugyanis nincs jó és nincs rossz, csak a tapasztalás van.

"Azt hiszem tettem valamikor régen valami nagyon rosszat, ami miatt büntetem magam, mert rengeteg önmarcangoló gondolatom van és nem érzem azt, hogy megérdemelném a boldogságot.. Sokszor érzem úgy, hogy félek a saját gondolataimtól, hogy ártani tudok vele másoknak." – Na, ezen az egész gondolatkörön felül kellene emelkedned. Ha nincs jó és rossz, akkor nincsenek bűnök sem, csak tapasztalások, amikről eldöntheted, hogy át akarod-e élni még egyszer, vagy már nem. A bűn-bűnhődés fogalmát a zsidó-keresztény kultúrkör hozta be magával a köztudatba. Nézd meg az ősmagyar mondákat, a népmeséket, nincs bennük bűn. Nézd meg az ókori civilizációkat, nem ismerik a bűn fogalmát. Ideje, hogy mi is kitisztítsuk ezt az életünkből.

"senkinek sem akarok ártani" - senkinek sem tudsz ártani. Ha te teszel valamit, bármit, az, hogy az illető mit fogad el és be belőle, teljesen az ő saját felelőssége. Ha ő készen áll arra, hogy egy átkot elfogadjon, akkor azt a felsőbb énje beleegyezésével és tudtával fogadja magába. Tapasztal: milyen dolog valakit feldühíteni és a következményeit bevállalni. Ugyanakkor te is tapasztalsz: mi az, amit nem teszel meg soha többet az életben. Ez egy fontos választás, de magára a tapasztalásra szükséged volt ahhoz, hogy meghozhasd a választásodat, máskülönben hogyan választhattál volna?

"Nem tudom mit követhettem el annak idején, de tudom, hogy az egyházat ki nem állhatom és hazugságnak tartom. Istenben, vagy valakiben, valami felsőbb igazságban hiszek, bár úgy érzem elhagytam Őt és nem találok vissza. Egy nagyon mély magányérzet van bennem, egy tátongó űr amit próbálok másokkal betölteni, holott úgy érzem nem kívül kellene keresnem." - Már mondtam, hogy nem követtél el semmit, hanem tapasztaltál. Az egyházról hasonló a véleményünk, nem is kell ragozni. A magányt és a hiányt is említettem, hogy azért hoztad létre, hogy legyen mivel betölteni. És valóban, nem kívül kell keresned azt, amivel-akivel be tudod tölteni az űrt. Magadban fogod megtalálni, a belső MAGodban, ahol Istent hordozod. "érzem ahogy minden él körülöttem és ahogy egy vagyok mindennel" - ez is AZ az érzés, Isten megtalálása magadban.

"egy elhunyt rokonom szelleme volt-e, a másik nagyapám, vagy egy Angyal" - nincs különbség. Energiák vannak. Azok, akiket jelenleg angyalként érzékelünk, előfordulhat, hogy gyakran voltak már testben itt a Földön, de az is, hogy nem. Aki leveti a földi burkát, átkerül egy másik dimenzióba, amit nem helyként, hanem potenciálként kell meghatározni. Hogy ki hányadik dimenzióban "lakik" éppen, az az ő választásától és fejlettségétől függ. Mindegyik magasabb dimenzió magában foglalja az alacsonyabbak potenciáljait, és kiegészíti a magáéval. Ha érdekel, Adamus ír erről bővebben.

"Látni szerencsére nem sokat látok, mert félek tőle" - ne félj senkitől, mert senki sem tud hozzád érni, csak ha te engedélyt adsz rá.

"amit a fizikai szememmel látok az egy kép lenne, de ez előtt a kép előtt hirtelen megjelenik egy másik kép is, ami áttetsző, tehát egyszerre tudom látni a kettőt, mégsem egymás része" - hasonlóan látok én is. Nagyon jó, fejleszd!

"Talán ebben kérnék segítséget, hogy hogyan tudnám megőrizni a nyugalmamat? Hogyan tudnék visszatalálni magamhoz, ahhoz a belső gyerekhez, akit minden érdekelt, aki energikus volt, aki hitt önmagában, aki véghezvitte amit kitalált" - legelőször is fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy. Az vagy, aki vagy. Nincs félnivalód, mert ahogy fokozatosan tudatosodsz, fokozatosan emelkedik a rezgésszinted, és te csak azt a létezőt engeded magadhoz, aki segít neked. Egyébként könnyen meglehet, hogy az eddigi látomásaid is segítőkész angyalok voltak, csak megijedtél az energiájuktól. Nem kell megijedni, csodálatos dolog egy angyal érintése, ennél gyönyörűbbet pillanatnyilag elképzelni sem tudok. Ha elfogadod, semmilyen rossz érzésed nem lesz, sőt...

"Szóval akkor olyan nagy gond mégsem lehet, nem igaz?" - Csodállak, hogy milyen szépséges úton vagy. És nagyjából látom már azt is, hogy micsoda óriássá fogod kinőni magad nagyon hamar, ha megengeded magadnak.

"Talán először az kellene, hogy hogyan tudnék magamért tenni? Hogy miért vagyok ennyire passzív, miért toporgok egy helyben, miért nem kaparom össze magam és indulok el a megoldás felé? Félek a változástól? Ennyire lusta lennék? Talán ez így jó nekem?" - Már benne vagy a folyamatban, elindultál. Csak figyeld magadat, hogyan és hová el fogsz jutni.

Kipróbálhatjuk a nayut is, úgy, hogy én csinálom neked, de szerintem nagyon hamar te magad is rájössz a technikájára és az ízére. Az, hogy képeket látsz, azt mutatja, hogy hasonlóképpen működsz, mint én, csak engedd meg magadnak, hogy előjöjjenek a képességeid, és ne ijedj meg semmitől, hanem fogadd el, mint adományt.

őz: szelídség, gyengédség
szarvas: férfias becsvágy
Mit mond ez a két szimbólum neked?

Léna

Hú, KÖSZÖNÖM! Tudod nekem elég szokatlan még ez, hogy valaki hajlandó ilyen gyorsan és ilyen részletesen foglalkozni a problémáimmal csak úgy ismeretlenül... Hálás vagyok érte!
Igen, szeretnék kapcsolatban maradni Veled, és szerencsére a rosszullétem ma reggelre elmúlt, most egy betonúttal álmodtam egy olyan helyen, ahol egyébként csak egy kitaposott kis út van, tudtam, hogy azért lett a betonút, hogy ha sokat esik, akkor is fel lehessen menni rajta, ne a sárban kelljen tocsogni. Ráálltam az útra, igaz háttal a menetiránynak, és csak próbálgattam, hogy milyen "masszív" az út, elég egyenetlen volt, mintha csak kiöntötték volna az aszfaltot, de nem simították volna el. De masszív volt. :-) Szóval gondolom kezd egyre láthatóbbá válni az út, hogy az ösvényből aszfalt lett, még nem sima, de már járható, és jöhet az eső is nyugodtan (gondolom az érzelmek), akkor is menni lehet rajta, nem akadályoz meg.. hát lassacskán majd csak elindulok azon az úton..

Így első olvasatra úgy érzem eléggé hasonlóan látjuk a dolgokat, és ami nagyon megnyugtató, hogy érzem a válaszaidon, a kérdéseiden, hogy szépen, óvatosan terelgetsz és nem akarsz rámerőltetni semmit, ezt külön köszönöm!

Akkor megyek sorba a kérdéseiden. Hogy milyen összefüggés van a testi tünetek és a lelki változás között? Hát erre nehéz lesz nem "agyból" válaszolnom, mert annak idején sokat olvastam a pszichoszomatikus tünetekről, s lehet hogy ez elnyomja kicsit a megérzést, de azért megpróbálom. Amikor felébredtem és éreztem, hogy valami nem oké, hogy borzasztó nehéz a fejem, és hiába van a párnán, mintha a szemem mégse tudna egy pontra fókuszálni (ami csukott szemmel csak fokozódott), ez az érzés leginkább olyan volt, mintha a fejem valami fura csatornába került volna bele, ahonnan túl sok információ jön, mintha túl sok láthatatlan inger érne, ami mivel nem kézzelfogható, ezért nem ismerem fel és nem tudom hová tenni és összezavar.. Túl sokat szoktam gondolkodni, de ez az érzés teljesen lebénította a gondolkodásom, szinte rákényszerített hogy csak a testi érzésre figyeljek. Talán ez is volt a cél, hogy felejtsem már el, hogy mindent a fejemben akarjak megélni (elég fejfájós típus vagyok egyébként már vagy 15 éve..)
Az émelygés a Tóbiásos lapnál kezdődött, azt nyitottam meg először. Szeretnék őszinte lenni anélkül, hogy bárkit megbántanék..ugye lehet? Kicsit szkeptikusan olvastam, mert volt bennem egy kis gyanakvás, vagy mondjuk úgy rosszindulat, hogy emberek egy csoportja kiválasztottnak érzi magát.. Ezeket nehezen fogadom el, mert szerintem nincs olyan hogy kiválasztott, ahogy Te is mondanád (szerintem), egyek vagyunk. Persze ugyanakkor titkon mindenki szeretne kiválasztott, vagy inkább különleges lenni, nem tagadom, én is így vagyok ezzel, az más kérdés, hogy mennyire tudnám felvállalni. Szóval ezzel a kisördöggel a fejemben olvastam el azt az írást, és bár jónéhány pont volt benne, amit én is tapasztaltam magamon, egy kicsit úgy éreztem, hogy ez az emberek többségére igaz. Pedig tényleg majdnem mindegyik pontot éreztem már, valahogy mégis érzem magamban az elutasítást.. Az is lehet, hogy teljesen mást olvasok ki az egészből, mint ami oda van írva. Tudod azt érzem, hogy mivel a mai világban annyira nagyon szükség van a spiritualitásra az embereknek, hogy az igény sajnos (vagy nem sajnos) hozza magával azt is, hogy egyre több visszaélés is van ezzel, illetve mondjuk úgy olyan emberek, csoportok, akik azt gondolják, hogy ők és csak ők tudják mi az igazság, és hogy mi a helyes út. De mindenkinek megvan a saját helyes útja, és az úgy gondolom ritkán egyezik meg máséval. Szóval ilyen gondolatok jöttek. Remélem nem írtam semmi bántót. Úgyhogy az émelygést annak tulajdonítom, hogy a gyomrom nem akarta bevenni azt, hogy ezek alapján a szimptómák alapján vannak "más" emberek. Vagy talán az ijesztett meg, hogy túl sok egyezés van, és még nem akarok ilyesmit felvállalni...? Hát ezt most így nem tudom.. Ennek ellenére a kőkerítéses módszert mindenképpen ki fogom próbálni, mert rögtön láttam magam előtt ahogy leírtad, s mosolyogva könyököltem meg fogtam a fejem, miközben a főnökasszonyom alig látszott a kerítéstől és csak mondta és mondta és erőlködött, mintha attól megnőne és jobban látszódna, de nem jött össze neki.. Szóval ezt a látomást szeretném egyszer "élesben" is kipróbálni! :-)
Ja egy dolog van még ezzel kapcsolatban, amit szeretnék elmesélni. Írták ezt a fura alvási szokásokat, hogy felriad az ember 2-3 körül szusszani, mert dolgoznak rajta. Erről két élményem jutott eszembe. Valamiért úgy képzelem el, hogy amikor az ember alszik, akkor van egy álmodó része, meg van egy olyan is, ami éber, és úgymond azt figyeli, hogy mi történik közben a testtel, de ugyanakkor az álmodó részt is figyeli, és az álmodó résznek küldhet is magyarázatokat vagy információkat (pl. amikor a volt kutyánkkal álmodtam aki eltűnt, és álmomban hazajött, megörültem neki, majd ráeszméltem, hogy de hát ő eltűnt már régen, s ekkor szintén álmomban megértettem, hogy szegény kutya már nem él, azért találkozom én most az álmomban vele). Szóval valahogy ezt én így képzelem el, csak lehet, hogy kicsit nyakatekerten fogalmaztam meg. A lényeg, hogy egyik álmom során, mikor semmi különösebb nem történt, szóval nem volt rémálom meg semmi, annyira váratlanul kipattant a szemem, mint amikor az ember valami zajra ébred, s ezzel a váratlan felébredésemmel mintha megzavartam volna valamit/valakit, mert szárnysuhogást hallottam, leginkább a gerléhez, galambhoz hasonlóét.. A másik hasonló eset ijesztőbb volt számomra, akkor is tök váratlanul ébredtem fel, de akkor láttam is valamit, mert az ébredés pillanatában majd szívinfarktust kaptam, mint amikor arra ébredsz, hogy valaki a sötétben áll feletted. Nagyon rossz volt, a szívemhez kaptam és az ágyban is arrébb ugrottam. S aztán jött be az a kép, amitől hamarabb megijedtem, mint hogy a szememmel láttam és felfogtam volna, a szekrény tükrében ugyanis egy fura masinát láttam, ami az ágyam mellett volt, leginkább anyukám régi varrógépének meg egy kis kútnak a keverékére hasonlított, volt egy kiálló rész, egy cső, aminek a vége lefelé hajlott, ez volt pont felettem, és éles kékesfehér fénycsóva jött belőle, de mivel nem éreztem semmit, nem tudom eldönteni, hogy valamit küldött belém vagy épphogy kihúzott.. Nagyon nem tudtam hová tenni egyik dolgot sem, a mai napig sem tudok rájuk magyarázatot.

Hányinger-hasmenéses érzés legutóbb karácsonykor volt, de akkor nem csak inger volt, egyik napról a másikra annyira beteg lettem, hogy egy nap 5-ször hánytam, mire már nem volt mit, aztán jött 2 nap hasmenés.. enni egyáltalán nem bírtam, 3 nap alatt 3 kg-ot fogytam, a hasmenős napokat pedig orrvérzés követte.. Először ijesztő volt, de amikorra elmúltak a tünetek, akkorra már szinte örültem neki, mert úgy éreztem, nagyon sok dolgot sikerült elengednem, s megtisztulnom. Amúgy nem igazán tudták mi bajom van, még jó hogy van már mindenféle baci meg vírus amire rá lehetett fogni :-) Egyébként érdekes, most jutott eszembe, hogy máskor is voltam már karácsonykor beteg és akkor is fogytam, biztos nem véletlen..
Szóval úgy gondolom, hogy ezek a hányingeres tünetek mindig arra figyelmeztetnek, hogy valamit ki kellene adnom magamból, aminek már nincs helye többé bennem, ideje lenne már megszabadulni tőle, hogy másnak helyet adjon, vagy valami ilyesmi. Gyakran a sírásnál is azt érzem, hogy ki akar jönni valami, de nem szoktam engedni..

Az Adamus-os oldalt már a rádiós interjúd alatt megnyitottam, de csak kíváncsiságból, akkor még nem nagyon olvasgattam bele. Szombaton az erős hányinger miatt rögtön kikapcsoltam a gépet, és vasárnap délelőtt olvastam csak bele az írásokba, s rögtön a bemutatkozás nagyon tetszett, hogy mindenki saját akarata szerint fogadja el és követheti a tanácsokat, vagy sem. Hogy nem állít magáról semmi olyat, ami különbbé tenné másoktól, és éppen ezért lesz különb az én szememben. A vizes metafora nagyon tetszett az óceánról meg a pohárról, a térképesbe már kicsit belebonyolódtam.. de apránként el fogom olvasgatni szépen sorban, ahogy tanácsoltad, bár kicsit félek, hogy mi van, ha nem értem meg a mondanivalóját. Igaz akkor sincs semmi, csak valószínűleg még nem vagyok rá kész.

Az ajtós-kulcsos álom. Én is rögtön éreztem, hogy nem véletlen hogy azután álmodtam, hogy felvettem Veled a kapcsolatot. S örülök, hogy azt írtad, jó az álommagyarázat, mert igazából nagyon kevés álmomat értettem még meg eddig, de ennél mintha ott lettél volna hogy segíts, és teljesen tisztán jött. Jó lenne ha ez mindig így működne! :-)

Fejfájás, alvás. Azt írtad elég nagy adag energiát gyűjtöttem be Tőled. Ezt Te érezted, rossz volt Neked? Úgy értem, hogy mióta olvastam az energiaszerzési módszerekről, mindig félek, hogy tudattalanul megcsapolom mások energiáját. Régen a zárkózottságot használtam erre, most nem tudom mi a helyzet, de mindig amikor valakivel beszélgetek és én kezdem jól érezni magam, vagy a másik kezd elfáradni, olyankor mindig az jut eszembe hogy biztos azért van, mert megcsapoltam az illetőt.. Azt láttam, hogy néha mélyebben lélegeztél, azt gondoltam azért, mert a sok ember körülötted sokféle energiát közvetít, vagy valami ilyesmi okból. Az volt nagyon durva, amikor a nayuról kezdtél el beszélni, hihetetlen csend lett, szinte fülsüketítő. Szeretem az ilyen pillanatokat, ilyenkor mindig tudom, hogy oda kell figyelni. Annyit éreztem még, hogy amikor ezekről a dolgokról beszéltél, annyira figyeltem, mintha a szememmel húzta volna befelé magamba valamit.. lehet hogy erre gondoltál? Ez rossz a másiknak? Mert akkor valahogy megpróbálok változtatni ezen.
Nagyon egyetértek azzal, hogy a sok alvással menekülök, de a tudatosítást hogy érted? Úgy hogy a valóság elől menekülök?
Hogy ne fogjam fel, hogy nem ez az az élet, amiről álmodtam?
Valóban nagyon szeretek álmodni, rengeteg álmom van a fejemben amikre emlékszek, és van olyan, amikor tényleg annyira gyönyörű dolgokat látok, amit nem tudok földi dolgokhoz hasonlítani. Az álmokkal kapcsolatban is nagyon sok kérdésem lenne, majd egyszer azokat is szeretném feltenni Neked! :-)
Arra jöttem most rá, hogy nem is igazán tudom, hogy mit jelent az, hogy tudatosítani. Én csak gondolkodni tudok, de úgy érzem, nem ugyanaz a kettő. Én azt érzem, hogy a sok alvással azt a rengeteg információt dolgozom fel, ami napközben ér, mert egyébként úgy érzem, hogy gyenge vagyok, gyenge idegrendszerrel, ami egy kis változásra is rögtön elfárad :-( Képes vagyok szinte bárhol és bármikor elaludni, és ha lehunyom a szemem, már jönnek is a képek. Valahogy meg tudnád fogalmazni nekem, hogy mit jelent tudatosítani, hogyan csináljam? Mert a körbe-kasba agyalásomnak sosem szokott jó vége lenni, meg észrevettem, hogy nagyon sok berögződésem van, meg olyan téveszmék a fejemben, amiket évekkel, évtizedekkel ezelőtt alakítottam ki, s annyira rutinból jönnek, hogy már észre sem veszem.

A Noel névvel kapcsolatban, nekem abszolút nincs férfihangzása, ezért téveszthetett meg. Remélem tényleg azért választottam, amit írtál, hogy a cselekvőképes férfiaspektust akarom végre kiengedni. Nekem más is eszembe jutott. Sokáig panaszkodtam amiatt, és sokáig bántott, hogy apám folyton azt hajtogatta, hogy fiúnak készültem, gondolhatod, milyen jól estek ezek a szavak. Talán mostanában kezdem ezt is elengedni, bár tény, hogy sok olyan dolgot tanultam meg és szeretek csinálni, amire azt mondanák hogy férfias (lövészet, barkácsolás ilyesmi). De a testi tüneteimből kiindulva, azt hiszem még mindig nem tudtam teljesen megbarátkozni női mivoltommal. Az önbizalmamnak ez se nagyon használ.

"A szeretetet sohasem kívülről fogod kapni, sohasem mástól. Az benned van, és mihelyt megtalálod magadban, és elkezded szétsugározni, megtalálod azokat, akik erre rezonálnak." De szeretnék már sugározni!!! :-) Szeretem azt az önmagamat, aki vidám és mosolygós. Nagy néha sikerül, csak nem tudom sokáig megtartani azt az állapotot.. na de majd most megtanulom! :-)

"Érzést elfojtani pedig csak ideiglenesen lehet: később annál nagyobb erővel, és esetleg más, még rombolóbb formában törnek felszínre. Akkor mi a teendő? - Átélni. Ha te magad átéled az érzéseidet, átengeded magadon, úgy, hogy nem fordítod senki ellen, csak hagyod, hogy áthömpölyögjenek teljes intenzitásukkal, akkor ahogy jönnek, el is távoznak, csak a felismerést és a tapasztalást hagyva maguk után." NA EZT HOGY KELL?? Ezt mondták már, de egyszerűen fogalmam sincs hogy hogy lehet megcsinálni.. Meg lehet tanulni? Meg tudnád nekem tanítani? Vagy ez is olyan dolog, hogy egyszercsak jön egy lehetőség, és felismerem, és úgy fogom tudni megélni? Szerintem itt is az a baj, hogy nem vagyok elég tudatos.. :-(

A bűn-bűnhődés fogalomkörén azt hiszem csak sok idő elteltével és sok tapasztalattal lehet csak felülemelkedni...én legalábbis nem látom még, hogyan lehetne..
Ezt a választásos dolgot is elfogadom, hogy mi választjuk meg, mit fogadunk be és mit nem, de olyan nehéz ezt olyankor szem előtt tartani, mikor mondjuk gyerekek bántalmazásáról, prostitúciójáról hall az ember... Amíg nem az emberrel vagy családtagjával történik addig jó, de utána...? Nehéz dolog ez. Pedig szeretnék hinni benne, és én is azt szoktam mondani, hogy mi magunk választjuk, hogy épp milyen életbe születünk és mit akarunk megélni, hogyan akarunk meghalni, de nem tudom hogyan reagálnék, ha egy szerettemmel valami szörnyűség történne...

Azért gondoltam, hogy van hogy szellemet érzek, illetve akkor olyan energiát, mert ahogy olvasgattam az írásotokat, az angyali érintés csodás lehet, de én nem azt szoktam érezni, vagy amikor valami jót érzek, nem tudom, hogy az az. De amitől én a legtöbbször megijedtem, az egy olyan érzés, mintha valami hideg bújna a bőröd alá és szaladgálna végig a gerinced mentén, és így folyamatos lúdbőrözés van az emberen, én nagyon utálom ezt az érzést, olyankor tudom, hogy nem vagyok egyedül, meg mintha próbálnám lesöpreni magamról azt a valamit, ami ezt csinálja. Szerinted mi lehet ez?
Van hogy illatokat, szagokat is érzek. Általában jácintot vagy orgonát szoktam, ez nekem olyan "szentség" illata, tehát valaki jó van a közelben, de éreztem már áporodott, poshadt víz, tömény, állott cigifüst szagot is..

Azért irigyellek, hogy beszélgetni tudsz az Angyalokkal. Azt nem nehéz elfogadni, hogy ott vannak és mindent látnak? Úgy értem, hogy akkor az embernek teljesen fel kell vállalnia önmagát minden tettével együtt, szégyenérzet nélkül? Ezt nehéz megcsinálni, vagy Neked nem voltak ilyen gondolataid? A legjobb az lehet, hogy ha szükséged van valakire, vagy csak hogy ne érezd magad egyedül, akkor csak hívni kell őket.. ezt szeretném én is. Az nem lenne a szemükben kihasználás? Ők nem ismerik ezt a fogalmat? Egy ismerősömnek mondtam egyszer, mikor azt mondta, hogy szerinte én szeretek szomorkodni, hogy lehet, hogy igaza van, mert ha sírva alszom el, akkor utána érzem, hogy megvigasztalnak és nem vagyok egyedül. Erre azt felelte, hogy akkor én szivatom az angyalaimat :-)

A látásomat nem tudom hogy lehetne fejleszteni, ez csak jön néha, aztán elmúlik. Talán nem is akarok nagyon belemerülni, a szép dolgok oké, de a többit nem biztos hogy látni szeretném... Legalábbis addig, amíg nem tudok csak szemlélő maradni.

"Csodállak, hogy milyen szépséges úton vagy. És nagyjából látom már azt is, hogy micsoda óriássá fogod kinőni magad nagyon hamar, ha megengeded magadnak."
Ez annyira hízelgő a számomra, hogy legszívesebben kiragasztanám és naponta többször is elolvasnám :-) Valóban így gondolod? Bár én is hinni tudnék benne.. de erre most biztos azt mondod magadban, hogy nem kell benne hinni :-)
Valahogy úgy szeretnék olyan valaki lenni, aki nem akar Valaki lenni :-) Simogatnád még az egomat egy kicsit azzal, hogy milyen jövőt látsz nekem, ha végre elhatározom magam és megengedem a változást? :-)

Igen, szeretném a nayut is kipróbálni! Csak úgy érzem, szeretném egyszer olyankor, mikor pozitív vagyok, és olyankor is, mikor benne vagyok a gödörben... lehet így? Lesz különbség, vagy legbelül úgyis ugyanaz van?

Még az őzről meg a szarvasról. Az őznél mindenképp megfogalmazódik bennem is a szelídség, meg talán még az ártatlanság. Nem is értem, ki tudna bántani egy őzikét.. Más nem nagyon jut eszembe, csak az, hogy mennyit tudnám simogatni :-) Lehet köze van ahhoz, hogy nagyon szeretem az érintést, a lételemem, akár engem érintenek, akár más hagyja hogy megérintsem. Nekem olyan furcsa, amikor valaki utálja ha hozzáérnek, persze van olyan, aki engem is taszít, de az ritka. Talán az érintés szándéka az, ami taszítani szokott, nem maga az érintés.
Szarvas: mindenképp királyi állatnak tartom és talán még meg is hajolnék előtte. A szakirodalom szerint becsvágy? Nem tudom, egyszer álmodtam pávával, arra inkább mondanám. Talán inkább tekintély, s az agancs, ami az ékességét adja, de ugyanakkor súlyos teher is... hmm.. most ez jutott eszembe.

Kép: KeDo