7. SHOUD: NAYU

 Ezt az írást már csak hosszú kutatás eredményeképpen lehet a neten megtalálni. Nem szoktam másoktól származó írásokat közölni, viszont mivel én a nayut, mint fogalmat, mint képességet és mint technikát használom, és egy-két helyen utalok erre a közvetítésre, úgy gondoltam, hasznos lehet, ha elérhető a honlapomon. Ez az az előadás, amelyen Adamus bevezette a mai tudatosságba a nayu fogalmát. Mivel a közvetítés óriási, és esetleg szokatlan energiákat mozgat meg, egyeseknél előfordulhat az olvasása közben testi rosszullét, szédülés stb. Ha ilyet tapasztalsz, a kapcsolat menüből írj, megbeszéljük.(Az írást helyesírási szempontból korrektúráztam.) - Ara  
A CRIMSON CIRCLE (BÍBOR KÖR) ANYAGOK
A KVANTUMUGRÁS SOROZAT:
7. SHOUD: „NAYU” – Adamus St. Germain közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
Forrás: http://intl.crimsoncircle.com/hu/ACsatorn%C3%A1z%C3%A1siK%C3%B6nyvt%C3%A1r/ACsatorn%C3%A1z%C3%A1siSorozatok/Kvantumugr%C3%A1sSorozat/Kvantumugr%C3%A1sSorozat7Shoud/tabid/3609/Default.aspx

Elhangzott a Bíbor Körben,
2008. március 1-én

www.crimsoncircle.com

Nyomtatáshoz: klikkeljen ide
A PDF File letöltéséhez: klikkeljen ide (hamarosan)

Vagyok, Aki Vagyok, Aki Vagyok, Aki Vagyok, az utolérhetetlen, tiszteletlen, istentelen, ugyanakkor mégis egész Adamus Saint Germain. (a közönség tapsol és éljenez) Jaj azoknak, akik nem kapták meg az üzenetemet, miszerint ma korán kezdünk! (nevetés) Shaumbra, Shaumbra, Shaumbra! Én elküldtem, ti éreztétek, és úgy tettetek, mintha nem hallottátok volna. (Saint Germain a megszokott időpontnál kb. 90 perccel korábban kezdte a csatornázást)

Ma az érzésekről fogunk beszélni. Arról, hogy most már cselekedjetek a tudásotok szerint, az érzéseitek szerint. Kiküldtük az üzenetet, hogy ez a Shoud ma több okból kifolyólag korábban fog kezdődni, amit máris elmagyarázok. De mielőtt megteszem, nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni Lindának, aki Issah-tól származik. Drága Linda, micsoda öröm ilyen ragyogónak, tündöklőnek és a hosszú repülőút okozta idő átállási probléma miatt ilyen fáradtnak látni téged! (nevetés) (Köszönöm – mondja Linda) Abban, hogy ilyen kimerült vagy a repülőút okozta idő eltolódási probléma következtében, az a szép, hogy ilyenkor a szívedben vagy és nem a fejedben, és megengeded, hogy valódi, felséges éned beragyogjon téged. Tehát valóban boldog születésnapot kívánok neked, és sok változást! (nevetés)

Tehát Shaumbra, a mai összejövetelünket több okból kifolyólag korábbra hívtam össze. Két kedvenc témámon végeztem kiterjedt munkálatokat néhány tudóssal együtt. Az egyik téma az új energia, elsődlegesen a víz által. Van néhány tudóscsoport, és egy-két egyén, akik jelenleg nagyon közel kerültek annak megértéséhez, hogy valójában mi is a víz, a molekulákon, az atomokon és a szubatomi részecskéken túlmenően. Mert bizony ez őrzi a választ a Föld sok régi energiás kérdésére. És itt most nem csak a fűtőanyagról, üzemanyagról beszélek, hanem a tudatosságról. Ezek nagyon szorosan összefüggnek egymással.

Kijelentem, hogy még a ti életetekben a szemtanúi lesztek a víz és a tudat valódi képességei feltárásának, hogy mi az, ami ezáltal elérhetővé válik. Ez jól felrázza majd az összes jelenlegi Régi Energiás rendszert és struktúrát, és tudom, hogy fütyülni és kiabálni fogtok, mikor ez bekövetkezik. Ez sok jelenleg a Földön érvényben lévő dolgot fog felrázni! Ezért vagytok most szemtanúi egy nagyon gyors átmenetnek a pénzügyi rendszer, sőt a politika és sok más régi dolog kapcsán.

Shaumbra, a ti úttörő tudatosságmunkátok segíti mindennek a bekövetkeztét. Akár tudatában vagytok ennek, akár nem, a ti tudatosságmunkátok adja az energiát, illetve az esszenciát a tudósok és a kutatók munkájához, akik nem értik mindazokat a dolgokat, amiket ti éreztek és értetek. Tehát veletek és a tudósokkal egyaránt együttműködve, ez az új energiaforrás hamarosan napvilágra kerül.

Van egy másik csoport, akikkel szintén nagyon szorosan együttműködöm. Ez a tudóscsoport kifejezetten a fizikai test – a fizikai szervek - megújításán dolgozik. Jelenleg, ami meglehetősen furán hangzik, az őssejtkutatással foglalkoznak, elsődlegesen pedig a testnek a hajat újra kinövesztő, regeneráló képességén. A hajon. Ezen a különösen férfiakat érintő hiúsági témán dolgoznak – a hajhulláson. De ennek a kutatásnak az eredményeképpen egy rendkívül egyszerű, ugyanakkor nagyon mély szinten rá fognak jönni arra, hogy a test hogyan képes regenerálni saját magát. Ismételten, ez a tudati energiák és az eredményes kutatói munka kombinációját igényli, de olyanét, ami túllép a hagyományos kutatási módokon.

Nagyon aktívan részt veszek majd ennek a terméknek a reklámhadjáratában, mikor majd férfi hajnövesztő szerként a piacra kerül. Az a javaslatom, hogy nevezzék „Adamusnak, a férfinek, aki újra férfi akar lenni.” (nagy nevetés, Adamus kuncog) De ezzel a két csoporttal folytatott munkám félbe lett szakítva, egy, a világon kialakult szituáció következtében. Meg kell, hogy mondjam, hogy ez a Közel-Keleten zajlik, és elég biztonsággal állíthatom, hogy ez egy olyan helyzet, ahol kitörhet a pokol az elkövetkezendő 4-5 nap során.


A dolgok jelenlegi állása

Rengeteg régi feszültség tör most felszínre. Ezen most a Földben és az emberekben rejlő feszültséget egyaránt értem. Én ezt egy úgynevezett Húsvét előtti energiának nevezném, ami óriási mértékű régi haragot, megbántottságot, neheztelést és kifejezetten a Régi Energiához való ragaszkodást tartalmaz. És ez a felszínre tört – egyáltalán nem akarom emiatt a Shaumbrát vádolni – nem sokkal azt követően, hogy összegyűltünk a Shaumbrákkal Izraelben. Tehát együtt dolgoztam a Shaumbrával, és több más spirituális csoporttal a Közel-Kelet földjén annak érdekében, hogy megpróbáljuk lehetővé tenni az új megoldások potenciálját ebben a jelenleg fennálló nagyon érzékeny szituációban.

Meg kell, hogy mondjam, először is minden Izraelből most minket hallgató Shaumbrának, hogy ezért éreztétek magatokat úgy, ahogy éreztétek, különösen ebben az elmúlt két hétben. Érzitek, ahogy ez a hatalmas mérvű feszültség és konfliktus a felszínre tör. Sokan közületek jelenleg is velem dolgoztok azon, hogy segítsük megjeleníteni a tiszta megoldás potenciálját annak érdekében, hogy ne kelljen keresztülmenni azon a sok emberi szenvedésen, háborúkon és gyilkoláson.

Ez teljesen egyértelműen különbözik attól, mint amikor megpróbáljátok ráerőltetni a saját vágyatokat vagy a saját gondolataitokat a szituációra. Álljatok csak meg egy pillanatra! Itt, a Közel-Keleten az emberi tudatnak egy nagyon érzékeny és változékony szituációjával állunk most szemben. Réges-régi korszakok egymásra rakódott rétegei – különösen vallási és hatalmi rétegek – találhatóak ezen a területen.

Ne akarjátok tehát ráerőltetni erre a helyzetre a saját személyes akaratotokat és vágyatokat, még a békére irányuló vágyatokat sem, vagy azt, hogy az egyik oldal diadalmaskodjon a másik felett. Semmi ilyesmit ne tegyetek, mert ezzel mindössze hozzáadjátok a saját töltéssel rendelkező energiátokat egy rendkívül érzékeny szituációhoz. Amit tesztek, az az, hogy világosan kifejezitek és kiterjesztitek a megoldás potenciálját – a potenciálját. És akkor az ezen a területen élő vezetők és harcosok befogadhatják ezeket a potenciálokat, amennyiben persze ezt választják. Lehetővé teszitek, hogy egy magasabb tudati potenciál ott legyen a számukra.

Aztán az már rajtuk múlik, hogy a régi harcos módozatot, a régi szenvedés útját választják-e, hogy visszafelé akarnak-e haladni a tudatosságban vagy pedig segítenek kiválasztani a dolgok bekövetkeztének egy magasabb tudati járhatóságát.

Tehát Shaumbra, mindannyian, akár Izrael földjén éltek, akár a környező országokban, akár itt ültök ma, vegyetek egy mély levegőt! Egy pillanatra érezzétek a magasabb tudati megoldás energiáját!

(szünet)

Terjesszétek azt ki!
Terjesszétek ki! Ne erőltessétek! Ne erőltessétek ezt rá senkire! Senkinek se próbáljátok meg manipulálni az elméjét vagy a testét! Ez nem egyenlő a pszichés kontrollal! Ez egy új és magasabb potenciálról szól!

Ez egy nagyon egyszerű dolog lényegében, kapcsolódjatok ehhez! Néha az emberek egész egyszerűen nem értik, hogy létezhet egy magasabb út. Annyira bele vannak ragadva a régi hiedelmeikbe, a régi megoldási szintjeikbe, hogy képtelenek még csak elképzelni is, hogy a dolgok megtételének létezhet egy új és magasabb tudati útja.
De itt jönnek ezek a kis potenciál buborékok, amiket te, és a többi Shaumbra küldtetek ki mindazok számára, akik be akarják ezeket fogadni, és ez most pontosan beléjük áramlik. Néhányan megélik majd ezáltal azt a bizonyos „Aha-élményt”. Másokon meg át fog siklani, mivel ők olyan nagyon bele vannak ragadva a dolgokba. De talán egy vezető, vagy egy hadseregtábornok, vagy esetleg egy terrorista, aki a szó legszorosabb értelmében pont most készül egy rakétát kilőni, megkapja ezt a potenciálbuborékot, ami szerint létezik egy új és ettől eltérő út, és egy pillanatra megáll, hogy átgondolja ezt az egészet. És ahelyett, hogy kilőné azt a rakétát, visszatér saját magához, hogy egyesüljön a szellemével, és előbb-utóbb önmagával.

Látjátok hát, hogy a mesterek munkája, akik ti vagytok, nem csak saját magasabb tudati szintetekről szól, hanem arról is, hogy segítetek azt megosztani a világon mindazokkal, akik erre készen állnak.

Azért hívtam hát össze korábbra ezt a mai összejövetelt, mert mint mindig, most is rendkívül elfoglalt vagyok. (nevetés) Vissza kell térnem a munkámhoz. Tóbiás… azt kérditek, hol van Tóbiás? Ki kellett vennie egy kis szabadságot, miután olyan intenzíven dolgozott Hollandiában. Továbbá felkészül a most következő Szenvedély Iskolájára, amit Spanyolhonban, az egyik kedvenc helyemen fog tartani. És jómagam, Adamus Saint Germain leszek az, aki vezetem majd a Csatornázás Tanfolyamot – tehát jaj azoknak, akik fel mertek iratkozni! (Saint Germain kuncog)

Tóbiás tulajdonképpen a Bíbor Tanács egy csoportjával dolgozik együtt, akik időnként megmérik a Földön lévő emberi tudatosságot. Nagyon érdekes megjegyezni, hogy az emberi tudat folyamatosan magas szinten áll. A mi oldalunkon erre a mérésre egy viszonyítási pontot használunk 2000 éve, ami egy hatalmas változás időszaka volt – és ezt a mértékegységet egyszerűen „egynek” nevezzük. Egyes számnak. Ez az, amikor a modern időkben elkezdtük a méréseket.

Ahogy azt ti is el tudjátok képzelni, 2000 évvel ezelőtt a tudatosság meglehetősen alacsony volt. Ha most bele tudnátok nézni az akkori emberek szívébe és elméjébe, hát igencsak durva gondolatokat találnátok ott.

Meglehetősen dimenziót nélkülözőek voltak, hogy úgy mondjam. Nagyon nehezükre esett bármit is felfogniuk a lábuk alatt lévő talajon és az általuk megevett ételen kívül. Tehát ez volt az „1”. A legutolsó mérés alkalmával, ami körülbelül hét hónappal ezelőtt történt, a mérés eredménye magasabb volt, mint 2000. És ez – hogy is fogalmazzak – elképesztő ugrás, egy tudati kvantumugrás a Földön, összehasonlítva a 2000 évvel ezelőtti mérések eredményével. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tudatosság azóta a kétezerszeresére nőtt.

Ez a változás, ez a világszerte a tudatban hirtelen bekövetkezett változás nagyon sokféle dologhoz vezet. A mai korábbi megbeszélésünkre hivatkozva az történik, hogy a dolgok elkezdenek a felszínre bukkanni. Legyen szó akár szó szerint a barlangok mélyére, az óceán fenekére vagy a föld mélyébe elrejtett dolgokról. Továbbá a hazugságok is a felszínre kerülnek – a régi hazugságok – amiket, nos, nem fogom megnevezni azt az egyházat, amelyik ezeket terjesztette…(Adamus hadarva, szinte a levegőt is visszafojtva elharapva kimondja: „katolikus” – a közönség nagy nevetésére)

Ezek a dolgok most mind a felszínre kerülnek, sőt még a jelenkori üzleti, politikai életben és a pszichológiában is, mindezeken a területeken. Most mindezek a dolgok a felszínre kerülnek, mivel a tudat ilyen magas szinten áll.
Tóbiás tehát a Tanács néhány többi tagjával egyetemben most egy angyali tudományos mérést végez éppen a Föld tudatosságáról. Tudom, hogy Tóbiás szeretne erről többet beszélni veletek a következő Shoud alkalmával.

Ez az oka annak tehát, hogy ma én vagyok itt, továbbá, hogy meglehetősen sietek, és akkor most egy kérdést intéznék hozzátok, mielőtt belekezdenénk mai Shoudunkba. A könnyű utat akarjátok? (nevetés) Vagy a nehezet? (a közönség válasza: a könnyűt!)

Hallom, hogy azt mondjátok, hogy a könnyűt, ami azt jelenti, hogy a rövidet és az egyszerűt, de mindig van valaki a tömegben, aki a nehezet akarja. Mindig van valaki.

Egy pillanatra megállnék, és beszélnék ehhez a hanghoz. Miért akarod a nehéz utat? Arra van szükséged, hogy a dolgok nehezek legyenek az életedben ahhoz, hogy emlékezz, hogy életben vagy? Arra van szükséged, hogy a dolgok nehezek legyenek az életedben ahhoz, hogy érezd a szenvedésed? Szereted a kihívást? Szeretsz egy tűágyon hátrafelé végigsétálni az életen? (nevetés)

Mindig is eltűnődünk ezeken az őrülteken a csoportban (nevetés), akik a nehéz utat akarják. A könnyű út számukra annyira – a ti megfogalmazásotok szerint – kényelmesnek és könnyűnek hangzik. Ezért ők a nehéz utat akarják. Nem kaptok semmiféle érdemrendet, elismerést, jutalmat, sőt, még süteményt se, ha a nehéz utat választjátok.
Vegyünk akkor most egy mély lélegzetet… találkozunk még ma veled, miután itt végeztünk (nevetés)… ti többiek pedig válasszátok a könnyű utat!


A befogadás lélegzete

Vegyünk együtt most egy mély lélegzetet! Kezdjük a befogadás lélegzetével… a befogadás lélegzete. A befogadás lélegzete olyan valami, aminek a kapcsán mindannyiótokat erősen arra bátorítalak, hogy ez legyen az első dolgotok reggel, ébredéskor, valamint az utolsó is a nap végén. Ez az egyik legkönnyebb dolog, amit tesztek majd
A befogadás lélegzete nem erőltetésen alapul. Ez egy választás. Abban a pillanatban, ahogy magadba szívod a befogadás lélegzetét, megnyitod magad a fizikai Föld, a fizikai univerzum, a menny és az összes dimenzió által felkínált minden ajándék előtt. Amikor magadba szívod a befogadás lélegzetét, az megnyitja az összes átjárót és folyosót, hogy az energiák, a tudat, majd az összes meghatározott aspektus, az összes meghatározott elem bejöhessen, és téged szolgálhasson.

Ennek egyáltalán nem lenne szabad küzdelemnek lennie. Ennek egyetlen egyszerű tudatos lélegzetnek kellene lennie, vagy akár többnek is, amennyiben azt választod. Nem kell érte könyörögnöd. Nem kell aggodalmaskodnod a technikád miatt. Ennek a szívből kellene jönnie.

Abban a pillanatban, ahogy beszívod a befogadás lélegzetét, egy bámulatos folyamat veszi kezdetét. A folyamat egy magas tudati szinten, egy multidimenzionális, belső személyes szinten elkezd téged megnyitni. Ez tudat formájában történik meg, ami talán mindennek a legmagasabb formája. És ismételten, emlékezzetek, hogy maga a tudat nem energia. A tudat az energiával dolgozik. A tudat az energia mestere. A tudat segít stimulálni az energiát, ami addig egy semleges térben nyugszik, az utasításokra várva.

Amikor magadba szívod a befogadás lélegzetét, akkor az aktiválásba kezd. Aktiválja az összes energiát, és a tudattól kezdve végigjárja az útját egészen addig, amit ti atommagnak… energiának hívtok… energiának, ami végül szintén behozatalra kerülhet a kristályállapotokból. A kristályállapotok az idea, elképzelésállapotok, amiket a befogadás lélegzete aktivál. Az a tudaton keresztül járja az útját a kristályállapotokon át, majd az atommagon keresztül, ahonnan bejut az anyagba, az ismert valóságotokba. Amennyiben azt választod, akkor az a befogadás lélegzetén keresztül nagyon egyszerűen és rendkívül hatékonyan megtalálja az útját az életedbe. És akkor nagyon kevés dolgot kell tenned. Néhányan…(vizet kérek)… néhányan…(Saint-Germain kuncog.) Érezted, hogy vizet fogok kérni.

(Linda válasza: Igen, Uram!)

Néhányan már megtapasztaltátok ezt. Minél kevésbé erőlteted a dolgokat, azok annál inkább megtörténnek. Minél kevésbé aggodalmaskodsz a dolgok kapcsán, és minél kevésbé próbálod azokat erőltetni, annál könnyebbé válik minden. Minél kevesebbet csatázol a dolgok kapcsán, annál simábban megy az életed. Minél kevésbé próbálkozol azokkal a régi kis hókuszpókusz dolgokkal, mint amilyen az imagináció, a mantrázás, a verbalizáció és az elmejátékok, a dolgok annál könnyebbé válnak. Egyszerűen hozhatsz választásokat az életedben, és élvezheted az életed, és közben figyelheted, hogy hogyan jön el minden hozzád. Testet ölt.

És ez nem csak egy teória. Így működik a tudat és az energia. Ez mindig is így működött, és mindig is így fog működni. A tudat isteni. Az isteni a mester, és a mester az, aki az összes energiát a szolgálatára fogadja. Te tudat vagy. Te vagy a mester. Magadba szívod a befogadás lélegzetét… csináljuk most újra – a tudatos befogadás lélegzetét.

(szünet)

Na, itt kezdődnek a problémák. Az elmétek közbelép, és megpróbálja azt megfogalmazni, megpróbál kontrollt alkalmazni, és megpróbálja azt mondani: „De most akkor jól csinálom? Most akkor a megfelelő módon hozom be az energiát a tudatból a kristályon keresztül, az atommagon át az anyagi világba?” Ezt mindet engedd el! Ez teljesen természetes.

Abban a pillanatban, ahogy beindul az elmejáték, az megváltoztatja eredeti választásod egész dinamikáját. Összezavarja a magas szintű választást, és lényegében kiblokkolja azt ebből a valóságból, a harmadik dimenzióból, mivel úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szellemed olyan nagyon szeret téged, hogy megengedi, hogy bármilyen játékot is játssz, amit csak akarsz. Ha elmejátékokra szottyan kedved, ha blokkolni akarod a könnyed és természetes energiákat, akkor megengedi azt neked.

Az isteni – a te isteni részed – mindig együttérző lesz, és tiszteletben fogja tartani az emberségedet, ezért meghagyja neked ezeket az elmés játszadozásokat egészen addig, míg az ember bele nem fárad, és egy világos választást nem hoz arra vonatkozóan, hogy befejezi ezeket a játszmákat, és hagyja, hogy ez a természetes tudati és energetikai folyamat létrejöjjön, és csak legyen. Csak legyen!

Miután tudatosan a befogadást választod, menj, és élvezd az életed, tedd azt, ami örömet okoz számodra. Tegyél egy sétát… ó, nem feltétlenül azt javasolnánk, hogy ülj le a tévékészüléked elé, hanem inkább menj, és sétálj egyet! Menj el egy körre az autóddal! Vagy a Harley-ddal! (nevetés, mivel kintről behallatszik, ahogy egy motor éppen elszáguld az út mentén) Tegyél olyat, amit élvezel, és közben csak figyeld, ahogy a dolgok szinkronisztikusan elkezdenek megtörténni az életedben.

Namost, amikor a szinkronicitás bekövetkezik, amikor az összes dolog elkezd megjelenni, igen, eljön egy pont, amikor te, mint önmagad emberi aspektusa cselekedni akarsz majd – amikor játszani, dolgozni akarsz majd azokkal az energiákkal, be akarod azokat hozni a teremtésbe – de rá fogsz jönni, hogy mindez lényegében hihetetlenül egyszerű. Ha bármelyikőtöknek is jelenleg nehézségeitek vannak az életetekben, annak két oka van: hagyod, hogy a körülötted lévő többi ember lényegében kontrollálja a tudatodat, megengeded ezt nekik, vagy pedig nem hagyod, hogy az energiák neked dolgozzanak, mert még mindig azt gondolod, hogy a nehéz módon kell tenned a dolgokat.

Én ezt egy nagyon kis mértékig meg tudom érteni, hiszen eonnyi mintákkal rendelkeztek a nehéz út megtétele kapcsán. Add meg magadnak a lehetőséget, hogy a könnyű utat válaszd, hagyd abba a küzdelmet, és már hallom is néhányatok elméjét: „De Adamus, te ezt nem érted…” Dehogynem, értem én. Játszmázol, idióta vagy, (nevetés), imádod ezt a játékot. „Igen, de, de én más vagyok!” Igen, ez így van, de attól még játszmázol. Add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy megengedd, hogy az energiák természetesen és könnyedén szolgálhassanak téged. Ne legyél az a hang és az a kéz, aki szólásra emelkedik, és azt mondja: „Igen, ma a nehéz utat járjuk végig!” Erre semmi szükség sincs, és semmi okod sincs erre.

Vegyünk egy újabb befogadáslélegzetet, de ezúttal a könnyű befogadás lélegzetét! Hadd áramoljon be tüstént ebbe a valóságba! És igen, jut eszembe, érdemes vagy rá. Megérdemled. Hadd áramoljon hát be!

(szünet)

Valóban. Akkor következzen hát mai témánk! (Valaki a közönség soraiból azt mondja: - Rendben. Saint Germain pedig elkezd nevetni) Veled is találkozunk, miután itt végeztünk! (nevetés) Nagyon jó vagyok az automata, önjáró hibás működésekben, ha érted, mire gondolok. (nevetés) Vizet! Izraelben könnyebb volt, mint itt. Ez egy nehéz hallgatóság!


Érzés

Beszéljünk akkor arról a témáról, amiről Tóbiás már beszélt veletek mostanában. Ez egy kulcseszköz, vagy kulcstényező mindenben, ami innen kezdve történik veletek. Ez az egyik fő alkotórész, amiről Tóbiás, és szegény szomorú Kuthumi beszélni fog veletek. Kuthumi nagyon el van keseredve, és a Shaumbrán tűnődik. Senki sem jelentkezett a márciusi Ohio-ban tartandó tehéntrágya hétvégi tanfolyamára. (A közönség azt mondja: Óóó!) Azon tűnődünk, vajon mi romolhatott el, Kuthumi!

Nos…(kuncogva) Kuthumi azt mondta, hogy ezt még visszakapom tőle! (nevetés)

Beszéltünk az érzésekről… az érzésekről. Nos, talán ez nem is a megfelelő szó erre, mert létezik erre egy másik szó, egy régi lemúriai szó, ami lényegében ötvözi az „érzés”, a „tudat” a „tudatosság” és az „érzékenység” szavakat! Tudat. Tudatosság. Érzékenység. Érzések. Érezzétek ezeknek a szavaknak az esszenciáját – hisz lényegében ezek vagytok.

Ez a régi lemúriai szó a „yu” volt. És tulajdonképpen talán egy pontosabb megfogalmazása ennek a szónak, ami a tudat és érzés elemekre hivatkozik az a: „Nayu”. Nayu. Talán néhányótok számára ismerősen cseng ez a szó. Nayu. Ez lényegében összeötvözi ezeket az angol szavakat. A jelentése pedig: tudatában lenni az érzéseknek, érzékelés, érzékenység.

Beszéltünk már erről veletek nemrégiben, mert ez egy nagyon fontos témakör. Te nayu vagy – érzések – és most is befogadod mindezeket az érzéseket, ezt az összes nayut az életedben. Ellenálltál a nayunak, ellenálltál az érzéseknek, és a körülötted mindenütt ott lévő tudatnak. Visszafogtad magad, mert az emberi aspektusod attól fél, hogy ha jó mélyen beleveted magad a rajtad kívül lévő érzésekbe - más emberek érzéseibe, a világban fellelhető érzésekbe vagy Gaia érzéseibe, akkor elveszíted az identitásodat.

Ma tehát a nayu virágba borulásáról akarok veletek beszélni – ennek a részednek a megnyílásáról. Megnyitottál már egypár érzésréteget, de most már itt az ideje, hogy tényleg megtedd ezt, hiszen az érzések ott vannak, ahol vannak. Az elme már régi dolog. Elfáradt, ki van merülve, és ezt te is tudod. Az elme agyon lett dolgoztatva, agyon lett használva és túl sok hatalommal rendelkezett. De a nayu, az érzések azok, amiről ez az egész szól.

Arra fogunk kérni titeket, hogy ebben az általunk közösen megteremtett biztonságos térben engedjétek meg magatoknak, hogy fejest ugorjatok azokba a példákba, amiket a való életből merítettünk, és amiket elétek állítok majd. Merülj bele ezekbe az érzésekbe olyan mélyen, hogy közben elfeledkezz önmagadról, mivel az én, aki visszafogja magát, az emberi aspektus, aki attól fél, hogy elfeledkezik saját magáról. De ez lehetetlen. Még ha olyan mélyen is veted bele magad az érzésekbe, hogy közben megfeledkezel emberi aspektusodról, mindig ott az „Én Vagyok” – a te Én Vagyok Jelenléted. Nevezd ezt a Lelkednek, az Isteni Részednek vagy a Jelenlétednek. Én ezt az Én Vagyok-nak hívom.

Ugyanolyan mélyre merülhetsz az érzésekbe, mint amilyen mélyre merülnél egy feneketlen óceánban, és ugyanakkor érezhetsz mindent magad körül, és magadban is. Hagyd, hogy ez áthassa a tudatodat! És bármelyik pillanatban, amikor elveszettnek érzed magad, amikor elborít ez az egész, vagy amikor azt érzed, hogy ezek az energiák teljességgel felemésztenek, mindössze egész egyszerűen annyit kell tenned, hogy emlékezteted magad: Vagyok, Aki Vagyok! Te vagy a kezdet és a vég, és ezt soha senki nem veheti el tőled!

Na most egypáran kissé pánikba estek itt, mert hogy egészen őszinte legyek, a múltban a pszichés fekete mágia vagy misztikus kontroll áldozatai voltatok. Ugyanakkor arra is emlékeztetni szeretnélek benneteket, hogy amennyiben visszaéltek a te esetedben ezekkel a sötét energiákkal, akár egy elmúlt földi életedben, akár a többi birodalomban, hogy te szintén alkalmaztad ám pontosan ugyanezeket a játékokat.

A tudat egy bámulatos dolog. Mindkét irányban működik. Mindkét irányban, minden esetben. Ha mondjuk elküldesz egy tudati szondát egy másik személynek, nem feltétlenül azért, hogy megpróbálj beleavatkozni, csak hogy tegyük fel, érezd az energiájukat, akkor abban a pillanatban lehetővé válik számodra, hogy érezd őket. De ez is egy kétirányú utca. Ők is érezni fognak téged, amennyiben tudatosak. Így működik ez az egész nayu.

Egy páran most kissé leizzadtok, és idegesek lesztek, amikor azt mondjuk, hogy vessétek bele magatokat, mivel a múltban játszottátok ezeket a fekete mágiás játékokat. Játszottatok ezekkel, az áldozatai voltatok, és pontosan tudjátok, milyen is beleragadni abba a tudati börtönbe. Tudjátok, milyen is az, amikor jó mélyen belemerültök, mert a múlt során mások kontrollja alá kerültetek. Volt, hogy nem csak egy életen át, hanem életeken át, sőt még a többi birodalomban is pszichés kontrollt gyakoroltak felettetek mások. Ezért most így szóltok: „félek ettől a lemerüléstől, mert nem akarom, hogy jöjjön egy másik létező, és kontrolláljon engem. Félek ebbe belemerülni, mert nem akarom elveszíteni ezt az emberi aspektusomat.”

De drága barátaim, innen kezdve szükségetek lesz a nayura. Szükségetek lesz az érzésre, a tudatosságra, az érzékenységre és a megkülönböztető képességre. Beszéltünk már erről korábban is – hogy mi vagy te, és mi az, ami rajtad kívül található. Minél többet dolgoztok a nayuval, a tudat és a tudatosság energiájával, annál könnyebben meg fogjátok tudni különböztetni azt, hogy mi vagy te, és mi nem.

Több példát is kínálunk ma számotokra. Arra kérlek benneteket, hogy merüljetek bele, érezzetek, hogy legyetek tudatában. Minden egyes általam adott példa több energiaréteggel vagy szinttel bír. Nem csak egy bizonyos energiával, de többel is.

Arra kérlek titeket, hogy érezzetek vagy öleljetek magatokhoz olyan sok energiaréteget vagy szintet, amennyit csak akartok. Ezeknek némelyike nem nyújt majd jó érzést. Lesz, amelyik egyaránt tartalmaz jót és rosszat is. Előfordulhat, hogy amikor mélyen belemerülsz a nayuba, akkor a fizikai tested, amennyiben nincs megfelelő állapotban, nagyon émelyegni fog. Hadd émelyegjen! A legrosszabb, ami történhet, az, hogy kiömlik belőle valami az egyik nyílásodon. Az is rendben van. (nevetés) Valószínűleg élni fogtok.
Ami fontos, az, hogy ne engedd, hogy a többi részed – a tested vagy az elméd, elkezdje kontrollálni a nayura, az érzésre való képességedet.

Vegyünk akkor most együtt egy mély lélegzetet… és hadd váltsak most egy pár szót azokkal, akik azt mondják, hogy ők nem éreznek. Nyilvánvalóan hazudtok magatoknak! Nyilvánvalóan annyira jó emberek vagytok, hogy amikor az érzékenységre kerülne a sor, leblokkoljátok magatokat. Azt mondtátok magatoknak, hogy nem éreztek, pedig igenis éreztek. Tudjátok, abban a pillanatban, amikor elkezdenétek érezni – amikor túlléptek az elmén és bementek az érzésbe – elfuttok. Elszaladtok az ellenkező irányba. Úgy tesztek, mintha nem éreznétek, és ti tudjátok, hogy ez milyen érzés. Ismeritek, mert néha ez egy nagyon beteg, vagy egy kissé dezorientált érzésként jelentkezik.

Ahogy megengeded magadnak, hogy a nayud virágba boruljon, azaz, hogy megnyílj az érzéseidre, rögtön ott terem ez a szellemileg zavaró érzés, mivel az elme már nem kontrollál. Saját magad sokkal magasabb szintjeire nyílsz meg. De ekkor pánikba esel, berántod az ajtót, és visszaszaladsz az elmédhez. Az elméd egy kényelmes kis dolog, ami egyfajta fura menedéket ad számodra önmagad elől. Nagyon fura, tényleg nagyon, de nagyon szokatlan. Nagyon nehéz megértenem az embereket, csakúgy, mint drága Lindának is. Nagyon, de nagyon szokatlan.


Alámerülés – 1.

Vegyünk tehát egy lélegzetet, és elkezdem… finoman, finoman. Aztán majd jönnek az intenzívebbek.
Vegyetek egy mély lélegzetet, és merüljetek alá, illetve érezzétek a nayu kivirágzását egy indonéziai terrorista csoport kapcsán. Ez nagyon is valós, nem én találom ki.
(szünet)
Érezzétek… engedjétek meg, hogy teljesen beléjük menjetek!
(szünet)
Na most az elmétek valószínűleg azonnal beugrik, és megpróbálja megszámolni, hogy hányan is vannak, hol tartózkodnak, és éppen mit tesznek. Csak lélegezz tovább… nincs semmi baj azzal, hogy az elme megpróbálja ezt lekódolni, ami a lényeges itt, az az, hogy merülj bele az érzésekbe!
(szünet)
Ez a csoport, ami most itt ül, ez a terrorista csoport – érezd mélyen a tudatukat. Nem avatkozol közbe, nem zaklatod őket, hiszen nem próbálod meg megváltoztatni őket. Nem próbálsz manipulálni.
(szünet)
Érezd a motivációjukat! A gyomrodban most körülbelül ezen a területen (pár centivel a solar plexus alatt) egy enyhe nyomást érzel.
(szünet)
Merülj jó mélyre…
Ne tarts vissza semmilyen felmerülő érzést. Ne vond kétségbe magad…
(szünet)
Itt vagytok hát most, körülöttetek itt vannak mindezek az energiák, tudatok és érzések. Tudom, hogy szinte mindannyian visszafogjátok magatokat egy bizonyos fokig. Ragaszkodtok egy fajta biztonsági hálóhoz arra az esetre, ha esetleg trükköznék itt veletek, de legalább egy kevés érzést beengedtetek. Néhányan viszont úgy érzitek, mintha körbevenne titeket ez az érzés, ez az energia vagy tudat. Úgy érzitek, hogy teljesen magával ránt titeket ez az érzés, ahhoz hasonlóan, mintha teljesen beborítana titeket a virágpor, ha tavasszal végigszaladnátok egy zöldellő mezőn. Azon aggódtok, hogy belétek áramlik ez a piszkos, terrorista energia, és elborít titeket.
Vegyetek egy mély levegőt, és emlékezzetek, hogy bármikor visszatérhettek magatokhoz, a Vagyok, Aki Vagyok-kal. Vegyetek egy mély levegőt – Vagyok, Aki Vagyok.
Látod, most megengedted magadnak, hogy egy mély szinten érezz – meglehetősen mélyen – és abban a minutumban, hogy visszatérsz a Vagyok Aki Vagyok-hoz, mindez a tudat és energia eltávozik. Megmarad az érzés emléke, de a tudat vagy az energia többé már nincs ott benned.
Ez egy rendkívül lényeges pont. Eddig elkerülted a lemerülést attól való félelmedben, hogy magadra veszed majd mindenki más rezgését, rezonanciáját és tudatát. Elszigetelted – visszafogtad magad. Ahhoz, hogy elengedd az ő energiájukat, mindössze annyit kell mondanod: „Vagyok, Aki Vagyok!” És ilyen gyorsan visszatérsz az esszenciádhoz – ne nehezítsd ezt meg – ilyen gyorsan visszatérsz saját magadhoz!
Mondd ezt most ki magadban. Ezt egyfajta…nos, tisztításnak is nevezhetnénk, de lényegében ez arról szól, hogy visszatérsz az esszenciádhoz.


Alámerülés –2.

Következő példa: egy nagyon szennyezett folyó New Jersey-ben. Ez egy valódi folyó. Hosszú évek óta rossz bánásmódban részesül – vegyi anyagok, összekötözött gengsztertetemek, farmokról származó befolyatások – számtalan dolog okozta ennek a folyónak az elszennyeződését. Most ugorj bele ebbe a folyóba! Engedd, hogy a nayud munkába lendüljön! Merülj alá!
(szünet)
Nem kell ezt megnehezítened, csak ugorj bele! Gyerünk! (nevetés)
(Szünet)
…és érezd! A nayu a tudat, az érzés és az érzékenység. A tudatra ébredés. Hadd boruljon virágba! Igen, még ebben a piszkos és szennyezett vízben is engedd azt kivirágozni, és most érezd az energiát!
(szünet)
Gyere ki az elmédből!
(szünet)
A nayu mellesleg egy nagyon természetes dolog. Mindig is a részed volt. Mindössze most újra dolgozni kezdesz vele.
Teljesen érezd az energiát… engedd, hogy teljesen beszívódjon a tudatodba!
(szünet)
Engedd meg magadnak, hogy megtapasztald a szennyezett folyót!
(szünet)
Sokkal jobb.
(szünet)
Mély levegő… térj vissza magadhoz! Vagyok, Aki Vagyok!
Jut eszembe, hogy soha, de soha nem fogjátok elfelejteni a Vagyok, Aki Vagyokot! Lemerülhetsz a legmélyebb szintekre is akár, vagy a tudat legkeményebb szintjeire, egy okkult energia kellős közepébe is belevetheted magad, egy szeánsz vagy egy szertartás kellős közepébe, és teljesen alámerülhetsz abba az érzésbe, és mindig visszatérsz. Soha ne engedd meg, hogy bárki is azt mondja neked, hogy el fogod felejteni ezt az egyszerű kis mondást: Vagyok, Aki Vagyok. Ez mindig ott van. Mindig. Olyan mélyre merülhetsz, amilyenre csak akarsz.


Alámerülés 3.

Következő példa: London, drogfüggő, férfi, 32 éves, elkeseredett. Merülj bele, a testébe, az elméjébe, a tudatába. Nem fogja tudni, hogy ott vagy, bízz bennem, nem fogja észrevenni. Merülj bele! Nem ártasz neki!
(szünet)
Nayu, az érzéseid.
(szünet)
Érdekes megjegyezni, hogy sokan rögtön az elméjébe mentetek, ami valójában nincs is ott, mivel még mindig a saját elmeenergiátokkal dolgoztok. Hasonló a hasonlót vonzza. Merülj bele a tudatába, az érzelmeibe! Igen, menj bele az érzelmeibe! Ugorj bele! Érezd, és ne gondolkozz felőle!
(szünet)
Érdekes, ugye? Elképesztő. Egy belső utazáson veszünk most részt. Benne vagyunk a tudatában, a testében, a valóságában. Bámulatos.
Látjátok, itt lehettek. Nem tud róla. Nem ártotok neki semmilyen módon, hiszen nincsenek elvárásaitok. Csak teljes együttérzés. Hadd legyen drogfüggő.
(szünet)
Milyen magával ragadó… érezni ezt az egészet! Egy elképesztő élet története… hihetetlen elkeseredettség.
(szünet)
Ó, néhányan láttátok… éreztétek… a szellemét. Bár nagyon sötét van itt bent, mégis megláttátok azt a kis fénypontot, ami az ő belső fénye.
(szünet)
Vegyetek egy mély levegőt… gyertek, vissza a Vagyok, Aki Vagyokhoz… engedjétek el. Látjátok, milyen könnyű?
Még most is érzékelhetitek az energiáját, és annak emlékét, de ez nem sző át titeket. Érezhetitek, milyen volt benne lenni, de az ő energiája nincs összekötve a tiétekkel. Emlékezhetsz arra, hogy milyen érzést nyújtott, de ő nem te vagy. Á! Bámulatos!
Mély levegő!


Alámerülés 4.

Következő példa: szegény Kuthumi! (a közönség soraiból némi kacarászás hallatszik) Érezzétek Kuthumi energiáját!
(szünet)
Nagyon is jelen van most közöttünk. Ő a mi szomorú vendégünk, és azon tűnődik, hogy vajon a Shaumbra miért is csapta be őt, illetve miért hagyta el őt? „Hol van, ó, hol van a Shaumbra?”
Most érezzétek Kuthumi összes rétegét!
(szünet)
Ő beenged titeket a tudatossága kellős közepébe, mivel tudja, hogy nem tudjátok összezavarni, nem tudjátok megváltoztatni. Ő az, Aki.
(szünet)
Merüljetek bele Kuthumiba!
(szünet)
Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a nayu az, amit talán az új médiumi képességnek hívnátok. Soha nem kedveltem a „médium” kifejezést, de ti ehhez kötődtök. Ezt értitek. Soha nem törődtem igazán a médiumitással. De itt az a képesség, hogy érezz, hogy érzékelj és hogy tudatában légy a dolgoknak, hogy beléjük merülj, hogy a részükké válj, és mindeközben soha ne aggódj azon, hogy elveszíted azt, aki vagy. Nayu…tudatra ébredés.
Vegyetek egy mély levegőt, és térjetek vissza saját magatokhoz! Vagyok, Aki Vagyok.
Egy páran most amiatt aggódtok, hogy kimentek erre a tudati felfedezőkörútra, a nayuban, és közben valaki majd apró kis trükköket játszik majd veletek, és apró kis – hogy is hívjátok ezeket – apró kis rejtett energiaeszközöket köt rátok, és amikor visszatérsz magadhoz, veled lesznek ezek a tőlük származó kis poloskák, hogy úgy mondjam. Ez sokatokkal megtörtént a múlt során, de az egy régebbi időszak volt, és egy ettől teljesen eltérő tudatosság, amikor ti is ugyanúgy játszmáztatok. Ez pedig képessé tett másokat arra - azokat, akik a fekete mágiás energiákkal dolgoztak –, hogy manipuláljanak és játszanak veletek. Mivel azonban ti többé már nem játszotok többé játszmákat más emberekkel, nem manipuláljátok őket, így képtelenek vagytok visszahozni magatokkal ilyen vírusokat – tudat vírusokat – bárki mástól.


Alámerülés 5.

Vegyetek egy mély lélegzetet!
(szünet)
Ez kedves lesz: egy csoport delfin úszik Hawaii partjainál, játszadozva. Egy hajót követnek, amin kb. 25 ember utazik. Játszanak, imádják szórakoztatni az embereket… egy bizonyos pontig.
Érezzétek a delfinek energiáját, az iskolát, és emlékeztetni szeretnélek titeket arra, hogy különböztessétek meg a delfinek és az általuk szórakoztatott emberek tudatát egymástól! Mindkettőbe könnyű beleugrani, de most tedd lehetővé magadnak – a nayudnak – hogy a delfinekébe menj bele! Merülj bele mélyen… üdvözölnek téged.
(hosszú szünet)
Valószínűleg egy érdekes dolgot vesztek itt észre. Nincs jó vagy rossz válasz. Tulajdonképpen a tudatosságban nagyon kevés megítélés van, ha van egyáltalán. Megkülönböztető képesség van… az a képesség, hogy észreveszed az érzés különböző szintjeit.
Merülj alá nagyon mélyen!
(hosszú szünet)
Ha hallod a nevetésüket, a csevegésüket…az nagyon is rendjén való. Hozzá vannak ehhez szokva, jut eszembe. Az angyali lények ezen a módon jöttek először a Földre. Hagyták, hogy a tudatuk mélyen belemenjen a delfinekbe, a bálnákba, a többi óceánban élő állatba. Tehát nagyon is hozzá vannak ehhez szokva. Ez könnyű nekik.
OK, most ints búcsút a delfineknek! Térj vissza! Vagyok, Aki Vagyok!
Bármennyire is élvezetes volt, emlékezz, hogy mindig térj vissza saját magadhoz! Vagyok, Aki Vagyok. Még ha nagyon örömteljes is, akkor is emlékezni akarsz arra, hogy visszatérj önmagadhoz! Vagyok, Aki Vagyok!


Alámerülés 6.

Következő példa – merülj bele jó mélyen! Lehet, hogy egy kicsit zavaros lesz itt, de ez is a részét képezi a belemerülésnek – a zűrzavar érzése.
Pénzügyi krízis – Egyesült Államok – itt és most. Ugorj ebbe fejest! Á! Félelem nélkül. Nem lesz rád hatással, ha csak nem akarod. Valóban nem lesz rád hatással, ha csak nem engeded azt meg.
Tehát ugorj bele… milyenek ezek az energiák! Ez most egy tudatosság…
(szünet)
Egy páran most azon aggodalmaskodtok, hogyha ebbe belevetitek magatokat, akkor azt visszahozzátok magatokkal a saját életetekbe. Tévedés. Régi Energia! Rossz Shaumbra! (kuncog) Nem kell ezt visszahoznod magaddal! Érezd!
Pénzügyi krízis… Amerika… legyél a nayuddal, az érzéseiddel…
(Szünet)
Nem próbálsz meg semmit se manipulálni! Még csak megérteni sem próbálod! Mindössze érzed!
(szünet)
Elég piszkos… de most érezd minden szintjét!
(szünet)
Mély lélegzet, gyere vissza, Vagyok, Aki Vagyok! Engedd el ezt az energiát, az nem a tiéd, ha csak nem akarod. Engedd el!
Hát nem bámulatos? És nem egyszerű? Egy páran kissé beragadtatok itt, mivel mindenféle misztériumiskolákba jártatok a múlt során, még az enyémbe is. Mindenféle elmetanfolyamokra jártatok ebben az életetekben – szégyelljétek magatokat, megígértétek nekem, hogy nem fogtok ilyet tenni – mindenféle ilyen tanfolyamokra jártatok, ami aztán alaposan összekuszálta az elméteket. Elfelejtettétek, hogy ez mennyire egyszerű. Elfelejtettétek a nayu esszenciáját – azt a képességet, hogy a tudatotokra ébredjetek, hogy bármibe belemerüljetek, hogy bármit érezzetek!


Alámerülés 7.

Következő példa: egy anya éppen most adott életet gyermekének. Várnunk kellett erre a példára, meg kellett várnunk, hogy megszüljön. Az anya éppen most adott életet gyermekének egy ausztrál kórházban.
Merülj bele az anya érzéseibe, és emlékezz, hogy az anya és az újszülött tudata igen szoros kapcsolatban áll egymással. De most csak az anya tudatába menj bele! Nem avatkozol közbe nála, ez nem lesz hatással az egészségére. Mindössze érzel.
Te vagy a megfigyelő… és az érző…
(Szünet)
Merülj bele mélyen… ne fogd vissza magad!
(szünet)
Rengeteg érzelemmel bír jelenleg ez a drága édesanya, nagyon sokkal.
(szünet)
Néhányan átérzitek hatalmas örömét, a szellemmel való kapcsolatát, az életnek nevezett dologra való rácsodálkozását…
Merülj bele mélyen…
Néhányan az aggodalmát is érzitek. Látjátok minden ember, minden tudat többszörös réteggel bír egyszerre, egy időben. Vajon jó anya lesz? Lesz elég pénze? Vajon egy nap nagymama lesz? Valaha kap majd munkát a férje?
Mélyen merülj bele…
Vegyél egy mély levegőt… engedd el… Vagyok, Aki Vagyok. Térj vissza önmagadhoz!
Látjátok, nem kell magatokhoz visszarántanotok mindezt. Ez nem a tiéd. Most már kapcsolódhatsz egy-két érzéséhez! Kapcsolódhatsz mindazokhoz az érzésekhez, amiket ma átvettünk.
Jut eszembe, azoknak, akik most kapcsolódnak be hozzánk, nagyon sajnálom, de erről lekéstetek. (nevetés)
Elküldtem az üzenetet, és nem kaptátok meg. Most már ne próbáljatok csatlakozni hozzánk, már túl messzire eljutottunk. Hallgassátok meg később. (nevetés) Sajnálom.
Most…
Komolyan mondtam. Menjetek el! Menjetek! (nevetés, ahogy Adamus elutasítóan int a kezével) Már túl messze járunk. Én vagyok az, Saint Germain. (még több nevetés)
Tehát… nem kell ezeket az érzéseket visszahoznod magaddal…
El innen! (oldalra néz, és valakihez beszél, aki éppen most próbál becsatlakozni). Nem figyelnek oda, ugye?
Nem kell visszahoznod ezeket az érzéseket magaddal. Visszatérhetsz önmagadhoz, a valódi érzéseidhez, és mostanra már eléggé fejlettnek kellene lenned ahhoz, hogy lassan képes legyél megmondani, hogy mi az, ami a te érzésed, és mi az, ami nem. Tóbiás még mélyebben beszél majd erről az Aspektológiában. Az érzéseid nem feltétlenül egyeznek meg a 10 éves, 20 éves korodbeli érzéseiddel, illetve az elmúlt életeid érzéseivel. Azok lényegében nem azonosak veled. Mindössze aspektusok.
Tehát te te vagy, itt és most, ebben a pillanatban - amit választasz - és csak az vagy. Minden más egy játszma. Minden más nem te vagy. Amikor visszatérsz önmagadhoz, emlékezz ki vagy, és ez olyan egyszerű, mint: Vagyok, Aki Vagyok!


Alámerülés 8.

Mai utolsó példánk – érezzétek át mélyen! Nagyon mélyen: Jézus a kereszten, kétezer plusz pár fura évvel ezelőtt. Húsvét, húsvéti időkeret – Nagypéntek – érezzétek ezt az energiát! Ne fogjátok vissza magatokat!
(szünet)
Ez egyébként valós. Mi történt ott? Merülj bele, őt ez nem érdekli…
(hosszú szünet)
Engedd, hogy a nayud kivirágozzon! Legyen bármilyen sötét és nehéz is ez a tudatmező, amin most keresztülsétálsz, engedd meg magadnak a nayut, a tudatosság virágba borulását…
(szünet)
Van, hogy ez időnként tényleg könnyekre fakaszt, vagy depresszióba ejt. Ez a valódi érzés, amikor képes vagy belehelyezni valami másba a tudatodat, és azt olyan mélyen átérezni, hogy az könnyekre fakaszt, vagy nevetésre késztet…amikor ez többé már nem csak egy gondolat, nem csak egy megítélés, hanem amikor részt veszel benne. Ez mély. Ez a nayu.
(szünet)
Vegyél egy mély levegőt… térj vissza! Vagyok, Aki Vagyok!
Térj vissza ide! Látod, még most is itt lehetnek az emlékek, de nem kell, hogy a sajátodként tekints ezekre az érzésekre. Visszatérsz önmagadhoz, ahhoz, akit önmagadként választasz. És jut eszembe, hogy mit választasz önmagadként – hát bármit választhatsz! Te lehetsz a legfantasztikusabb színész, aki a legnagyszerűbb aspektusokat teremti meg, ahogy ezt én is teszem. Imádom a szerepjátékot! Nem vagyok mindig ilyen nagyképű és fellengzős, (nevetés) csak általában. Szerepet játszom. Szerepelek. Élvezem, hogy Vagyok, Aki Vagyok. Annyira tudatában vagyok önmagamnak, hogy létrehozhatom mindezeket az aspektusokat, és soha nem aggódom azon, hogy átvernek és rászednek engem, hogy ellenem fordulnak, vagy hogy megpróbálják elvenni a lelkemet, mert én az Vagyok, Aki Vagyok, látjátok?
Ahogy megtanuljátok ennek a nayunak a csodáját, megtanuljátok megtestesíteni magatokat és a jelenléteteket bármibe, bármelyik tudatba, ami olyan egyszerű, minthogy azt választod, és megengeded magadnak, hogy odamenj, és nem számít, hogy ez 2000 évvel ezelőtt történt, vagy a világ másik felén, és amikor megengeded magadnak, hogy bárkibe és bármibe így belemerülj, akkor majd valóban elkezded megérteni az emberek és az istenség hatalmas művészi természetét. Most már meg fogod érteni, hogyan teremthetsz meg erőfeszítés nélkül, nagyon könnyedén dolgokat önmagad számára, hogy az energiájuk – a választásaid – téged szolgáljanak, választásod szerint. És drága Shaumbra ilyen egy Mester… ez egy Mester.


Mai házi feladat

Házi feladatotok – Tóbiás imádja a házi feladatot, és arra kért, hogy én is adjak nektek – teremtsetek valamit ebben a hónapban, valami kézzelfoghatót, valamit, amit a képzeletetekből hoztok elő, majd hozzátok azt be ide az anyagi világba. Lehet ez fapálcikákból készített kis játék házikó. Írhatsz egy dalt, festhetsz egy képet, bármit, csak alkoss valamit a képzelőerőd segítségével, majd hozd azt be ide, ebbe a fizikai valóságba. Vegyél agyagot! Jó lesz az a gyermekeknek való is – hogy is hívják – ja igen, a Playdoh gyurma. Vagy fogj egy zsírkrétát vagy bármit. Alkoss valamit, de valami olyat, amit te hozol létre a képzelőerődből, majd hozd be ide ebbe a fizikai világba. Írj egy verset! Csinálj bármit! Valami kreatívat!
Majd helyezd bele a teljes tudatodat! Te fogod azt létrehozni! Igen, te vagy az, aki ezt megteremted, majd te magad is belemész! Engedd meg, hogy a nayud, az energiád, az esszenciád és a tudatod beleáramolhasson abba a teremtésbe. Engedd, hogy ez erőfeszítés nélkül és könnyedén áramoljon bele! Készíts egy ékszert! Te készíted azt el, majd magad is belemész. Hagyd, hogy a tudatod beleáradjon, és teljességgel felfedezze azt, majd a részévé váljon.
És aztán meg csak figyeld, hogy mi történik! Csak figyeld, mi történik!
Nagyon erősen arra bátorítalak kivétel nélkül mindannyiótokat, hogy csináljátok meg ezt a házi feladatot. Általában figyelmen kívül hagyjátok Tóbiás házi feladatait. Ő ezt tudja. Én bátorítalak titeket, mert megismerkedünk ezzel – Tóbiás ezzel fogja folytatni a következő Shoudunk alkalmával.
Addig is dolgozzatok a nayutokkal, a tudatotokkal. Elmehet bárhova és megtehet bármit, és mindig visszahozhatod magad a Most pillanatának az Én Vagyok-jához.

És én valóban Adamus Saint Germain Vagyok.

És ez így volt.
(Fordította: Telegdi Ildikó – Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
Forrás: www.shaumbra-hu.info

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento