Kibomló titkok új kiadásban

 
Újra megjelenik a Kibomló titkok című verseskötetem, amelyet Kecskeméti Dorottyával közösen alkottunk. Minden vershez tartozik egy kép, illetve minden képhez egy vers - a kettő energetikailag összefügg, kiegészítik egymást.
 
 
 

"Egyikünk rajzol, másikunk ír. Már kislány korunkban is szerettünk ezzel foglalkozni: rajzolgattunk és írogattunk, kedvvel és örömmel. Aztán mindketten olyan pályára mentünk, aminek nem sok köze volt az íráshoz vagy a rajzoláshoz. Tettük a dolgunkat, éltük a mindennapjainkat, de ekkor még nem ismertük egymást.

 

Bővebben: Kibomló titkok új kiadásban

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 501

Ara Rauch Kézművek

Elindítottam az Ara Rauch Kézművek oldalamat a Facebookon. Ez nem profilváltás, hiszen világéletemben kézműveskedtem, de most szeretném neked megmutatni, mire jutottam. 
 
 
Gyere, nézd meg --> Ara Rauch Kézművek
 
Makramézni 18 évesen tanultam meg. Ez a 70-es, 80-as években nagy divat volt, amikor mindenki virágtartókat makramézott. Én is akkor kezdtem, de a makramézáson kívül szerettem rajzolni, hímezni, subázni, kötni is: sok mindent megtanultam, ami érdekelt. Nemrég észrevettem, hogy nem csak ismét divat lett a makramé, de gyönyörű új fonalakat gyártottak hozzá, sőt, újfajta csomókat is kitaláltak, amikkel látványos mintákat lehet létrehozni. Természetesen tüstént kedvet kaptam, hogy felélesszem a régi tudásomat, sőt, folyamatosan tanulom az új technikákat.

 

Bővebben: Ara Rauch Kézművek

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 3592

Beszámoló a Pecsét-trilógia könyvbemutatóiról

A Pecsét-trilógia harmadik kötete, a Feloldott pecsét, 2017 májusában jelent meg. Az egri könyvbemutatót a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban, június 20-án tartottuk, a budapestit pedig december 15-én, a Tinta Könyvkiadó Szerkesztőségében.
 
 
 

 

Bővebben: Beszámoló a Pecsét-trilógia könyvbemutatóiról

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 5398

Címlapsztorik

Tele a tarsolyom mesébe illő történetekkel, amik velem estek meg; ez is közéjük tartozik. Arról szól, hogyan készült el a Pecsét-trilógia köteteinek címlapja. 

 

A sorrendet precízen betartva az elsőről kell először szót ejtenem. A Pecsét a karodon kiadása idején sűrűn megfordultam egy művészeti fórumon, ahol rengeteg irodalommal és képzőművészettel foglalkozó, tehetséges emberrel találkozhattam. Egyszer csak az az ötlet villant az eszembe, hogy mi lenne, ha az itt tevékenykedő grafikusok és festők közül valaki megalkotná az én regényem címlapját. Volt némi koncepcióm, ezt közhírré tettem, az admin segítségével kiírtam egy pályázatot, és vártam, hogy ki lesz az, aki a leginkább a könyvemhez illő képet megalkotja. Végül több, mint 80 pályamű érkezett be, ebből választottam ki Vári Juliánna munkáját, ami a címlapra került.

 

Bővebben: Címlapsztorik

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 5992

Műhelytitkok

Szokták kérdezni tőlem, mi zajlik az író műhelyében, mit írok éppen, hol tartok vele, és egyáltalán, hogyan zajlik a folyamat. Most rászántam magam, hogy válaszolok, hát tessék:

a Pecsét regénysorozat, amelynek eddig két kötete jelent meg, trilógiává bővül. A Pecsét a karodon és A pecsét lenyomata után, ha minden jól megy, 2017. Könyvhetére megjelenhet a 3. rész (a címe még titkos!). Még messze van a kézbe fogható állapottól, de most kezdem igazán élvezni, mert eddig a zűröket kavartam, mindenféle csúf jelenetbe vittem a szereplőimet, de a végére kisimogatom a sztorit, hogy még egy-két csavar után a végkifejlet célegyenesébe juttassam őket. Hogy ez happy end lesz-e? Elválik.

A könyv története meglehetősen kalandos.

 

Bővebben: Műhelytitkok

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 8338

Minden napra egy csoda

Nincsenek véletlenek, ezt régóta tudom. De hogy a szinkronicitás hogyan tálalja elém a csodákat, azon mindig meglepődöm.

Kigondoltam, vagyis inkább megláttam az új regényem hősnőjét: egy izgalmas személyiséget, a megfelelő külsővel. A mintát egy egyiptomi fáraóról vettem, aki szintén szerepet játszik majd a könyvben. A fáraónak valami elképesztő arcvonásai vannak, és teljesen azt hittem, hogy ilyen koponyastruktúra már nem létezik – viszont annyira tetszett az arc, hogy róla mintáztam a főszereplőmet. A regény íródik, a cselekmény halad előre, és meg is beszéltem egy találkozót azzal a grafikusművésznővel, akinek megígértem, hogy ő rajzolja majd meg a címlapot. Emiatt egyik reggel Debrecenbe utaztam.

 

Bővebben: Minden napra egy csoda

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 5996

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap95
Tegnap114
Összesen906929
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk