„A hit egy nagy humbug.”

- Richard Bach -

A hit kétezer éve az európai keresztény kultúra alapja, és ez az egyik, de nem a fő oka, hogy olyan mélyen beépült az emberek tudatába, hogy elgondolkodni sem szoktak azon, mit is mondanak, amikor így szólnak: hiszek abban, hogy...

Mit jelent ez a fogalom? Ne hidd el, amit mondok. De ha befelé nézel, önmagadba, a legbelsőbb pontodba, érezni fogod, mi az igazság. Az érzés pedig nem téved. Csak a gondolatok tévedhetnek, amikor félremagyarázzák az érzést.

Az emberiség sok-sok ezer év óta át van verve.

Nem csak a mai háttérhatalom a hunyó az emberek megvezetésében, nem csak a háttérhatalom mögött álló hüllő- és egyéb entitások, és nem is az ókori sumér-mezopotámiai annunakik. Az emberi faj több tízezer (százezer?) évvel ezelőtt eleve úgy lett megtervezve és kialakítva, hogy higgyen. Hogy elhiggye azt, amit mutatnak neki, és amiről azt mondják, hogy az valóság. Erre a célra szolgál az elme. Az elme nem kifejlődött, hanem kifejlesztették bennünk. Ez számomra tény, és ezt én nem elhiszem, nem olvastam valahol, hanem saját, konkrét emlékeim vannak a felhasznált eszközökről, a beavatkozás módszereiről és céljáról (ezekről részletesen írtam az Atlantiszi Elianthe c. könyvemben). Az elme képes gondolkodni, ám az a legnagyobb tévedésünk, hogy ez által megismerhető a világ. Az elmét nem azért rakták belénk, hogy gondolkodjunk, és ettől fejlődjünk, majd jobbá tegyük a világunkat. Hanem azért, mert az elme az a részünk, ami megvezethető, ugyanis képes elhinni az illúziót, ami körülveszi.

Az elméddel hiszel, nem a szíveddel. Az elme hisz. A szív érez és tud.

Tényleg azt hiszed, hogy a fizikai világod valóság? Tényleg elhiszed, hogy a vetített képként előtted megjelenő frekvencia, amit a szemed megfordít, majd az agyad visszafordít, a valóságot mutatja neked? Tényleg elhiszed, hogy azok a frekvenciák, amiket a füled hangokként érzékel, valóságos hangok? Tényleg elhiszed, hogy a gondolataid valóságosak? Tényleg elhiszed, amíg meg nem tapasztaltad, hogy amit olvastál és amit mondanak neked Istenről, az igaz?

Azt állítom: abban hiszel, amit nem tudsz. Abban hiszel, aminek kételkedsz a létezésében, vagy a valódiságában, vagy a lehetőségében. Mert ami létezik, abban nem kell hinned, azt tudod, hogy van, és kész. Ha tehát azt mondod: hiszek abban, hogy... – akkor valójában azt mondod: erről nem tudok semmit, és nem vagyok benne biztos, hogy létezik-e, vagy hogy képes vagyok-e megteremteni. A hittel tehát egyből megtagadod a létét, és a nemlétét erősíted meg.

Amiben hiszel, azt kirakod az illúziók, a nem létezők, a képtelenségek birodalmába. A hittel illúziót teremtesz. Minél erősebb és szilárdabb a hited, annál erősebbnek, stabilabbnak, masszívabbnak látszó illúziót teremtesz vele, amit pont az erős hit tesz átláthatatlanná, hozzáférhetetlenné és hamissá. Minél rendületlenebbül hiszed, annál biztosabb, hogy sohasem találod meg önmagad valóságát. Ha hiszel, önként csukod magadra a rácsokat. A hit rabságban tart, és nem engedi, hogy felébredj.

Aki hisz, azt meg lehet vezetni. Az elme belénk rögzített kijátszhatóságát, illúzióteremtő készségét, hitre való hajlandóságát profi módon használták ki az egyházak. A keresztény egyházak alaptétele: higgy! Higgy Istenben, higgy a mennyországban, a pokolban, és higgy abban, hogy bűneid megbocsátásra találnak, ha „jó” leszel, és megtérsz. Ezt elég sokszor belesulykolták az emberekbe a templomokban kétezer év alatt. Minél többször elmondunk valamit, annál erősebben beletapad a valóságunkba, annál szilárdabb részét képezi annak, és annál inkább valóságosnak hisszük.

Az egyházak éppen azért helyezték a hangsúlyt a hitre, mert a hit segítségével a polaritásba taszították az embert: különválasztották Istentől, megtagadták az Egység mindenkiben jelen lévő képességét és lehetőségét. Azt mondták: ne keresd Istent, mert te, eredendően bűnös halandó, nem vagy méltó erre, hanem csak higgy benne, majd mi, a papok, az egyház, közvetítünk közted és Isten között – s így tökéletesen elérhetetlenné tették az Istennel való egységet, hogy a félelem és a bűntudat fegyverével kihasználhassák az embereket a saját céljaikra. Hiszen ha átéled az Istennel való egységet, attól kezdve tudsz, és nem hiszel. Ha viszont hiszel Istenben, akkor ahelyett, hogy elindulnál a belső útjaidon, és megtapasztalnád, meg sem próbálod, hanem azt mondod: nem tudom, hogy létezik-e Isten, de elhiszem, amit mások mondanak nekem. Ez által kívül helyezed magadon, és megközelíthetetlenné teszed a magad számára.

Hiszel abban, ami valóságos? Igen? Minek? Hiszen ami valóságos, az van, abban nincs értelme hinni. Ezt a mondatot: hiszek benne, ma ilyen értelemben használják: valóságosnak tartom. A szó valódi értelme kifordult önmagából, mert valójában ezt mondod: nem tudom, hogy valóságos-e, de elhiszem, hogy az.

Nagyon figyelj, ha valaki így kezdi a mondanivalóját: hidd el. Ugyanis arra buzdít (csábít), hogy ne gondolkozz, ne vizsgáld meg a magad szemszögéből, ne tapasztald meg, amit mond, hanem csak vedd át, tedd magadévá, amit ő sugall neked. Ez a manipuláció egyik formája. Kifinomult formája, de akkor is manipuláció: úgy akar hatni rád, ahogy te lehet, hogy nem akarnád.

Az egyik legbizarrabb mondat, amit életemben hallottam, így hangzik: hiszek a tudományban. A tudománynak és a hitnek a polaritás két ellentétes végletén kellene lenniük, de fura módon nem így van. A tudomány eredetileg a ráció fellegvára volt, csak az létezhetett benne, ami a tudomány elemző, kísérleti, kézzelfogható módszerei által bizonyított tény volt. Ha egy tudós hisz valamiben, azt tüstént áthajította az irracionalitás, a misztikum ködébe. Mégis, a tudományos(kodó) cikkek tele vannak efféle mondatokkal: „A kutatók egy része komolyan hisz abban, hogy az ősi civilizációkat valamilyen közös tudás vezette az egymáshoz hasonló épületek megalkotásához.” http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/bizonyitekok-az-osi-fejlett.html#.U2KKUqIymhp Ha ilyet olvasok, számomra egyből hiteltelenné válik az egész cikk.

Mára odáig fajult a dolog, hogy hitoktatók vannak, akik a hitre tanítják a gyerekeket, létezik Hittudományi Egyetem, és senki sem figyel fel a hittudomány szó abszurditására. Mit oktatnak a hitoktatók? Hitet, vagyis illúziót: hogyan élj minél nagyobb illúziók közepette. Mit is jelent a hittudomány? Egy racionális, tényszerű vizsgálati módszer foglalkozik az illúzióval, a képtelenséggel, a lehetetlennel. A Hittudományi Egyetem neve pedig egyenesen az abszurditás csúcsa: az illúzió tudományának egyeteme. Miközben ott egyáltalán nem hitet oktatnak és tanulnak, hanem vallást, ami közel sem ugyanazt jelenti.

A másik ilyen bizarr mondat: hiszek önmagamban. Miért, lehetséges, hogy nem létezel? Lehetséges, hogy nem tudod megvalósítani, amit szeretnél? Ha ez lehetséges, akkor tovább gyengíted magad a hittel, mert a lehetetlenséget erősíted.

Illúzió, ami körülvesz.

Illúzió, amit minderről gondolsz.

És a legnagyobb illúzió, amit minderről hiszel.

Aki ismeri önmaga belső valóságát, az nem hisz. Hanem tud. Aki eggyé vált a benne élő Istennel, az nem hisz Istenben. Hanem tudja, mi a valóság.

Én a magam részéről nem hiszek semmiben. Legalábbis tudatosan nem; persze az évezredek alatt belém táplált társadalmi, emberi hitrendszerek azért tudat alatt működnek bennem is, mint mindnyájunkban, de állandóan résen vagyok, hogy nyakon csípjem őket.

Hit helyett én megengedek. Megengedem, hogy megmutassa magát, hogy megtörténjen mindaz, aminek meg kell történnie. Rábízom magam arra a felső vezettetésemre, akinek szélesebb rálátása van az életemre, mint nekem, és sokkal jobban tudja, mint én itt a korlátozott fizikai formámban, mikor mivel kell szembesülnöm. Nem állok ellen, nem tagadok, nem hiszek. Hanem aztán, ha megtörtént, s én megtapasztaltam, átéreztem, attól kezdve tudok. És a hitet eldobhatom, mint egy rongyos portörlőt, ami csak porhintésre való.

Ara Rauch

Olvass bele a Spirituális illúziók sorozat többi cikkébe is: http://ararauch.hu/index.php/t-e-e/spiritualis-illuziok