Spirituális illúziók – a törlés

Ha valami kellemetlent el akarsz tüntetni az életedből, már jó sok eljárás áll rendelkezésedre: ilyen lehet például az elengedés, a megbocsátás vagy a törlés.

Az említett módszerek közül az elengedésről (ITT) és a megbocsátásról (ITT) már írtam egy-egy cikket. Tapasztalataim szerint mindegyik illúzió: szőnyeg alá söprés, önbecsapás, hiszen az eltüntetett dolog úgyis visszajön – de a legdurvább következményekkel a törlés jár. Van néhány önismereti vagy spirituális technika, ami a törlést alkalmazza, pl. a thetahealing, amit 2012-ben végeztem el. Elég jól megismertem, mire képes ez a módszer. Rendkívül hatékonyan tud működni: a segítségével felderítünk egy régi, „rossz”, „fölösleges” hitrendszert, egy fájdalmas érzésmintát, és sutty, kitöröljük, mintha sohasem létezett volna. Én magam is alkalmaztam néhány hónapig: kitöröltem valamit, és két perccel utána arra sem emlékeztem, mit töröltem ki. Tehát működik, nagyon hathatósan.  

Miért nagytakarítasz a belső világodban? Miért öntöd ki, törlöd ki, engeded el, ami nem kell? A törlések indoklásaként ilyen eszmefuttatást hallottam: azért kell törölni, hogy „helyet csináljunk” az újnak, hogy be tudjon jönni a jó, a megfelelő, a pozitív.

Hogyhogy? A végtelen és határtalan tudatban nincs elég hely? Ez hülyeség, kérem, ahogy Besenyő Pista mondaná.

A régi emlékek, bármilyen fájdalmasak, félelmetesek vagy szégyenletesek, nem szemetek, amiket egy nagytakarítás alkalmával kisöpörhetünk. Ha nem lenne létjogosultságuk, nem éltük volna meg őket.

Ha megtagadod, kisöpröd magadból mindazt, aki valaha voltál, akkor hogy leszel teljes egész? Nézd csak meg, mit teszel magaddal, amikor eltávolítasz magadból egy régi hitrendszert, egy félelmet, egy fájdalmas érzelmet vagy emléket. Mivel is kezded a törlési eljárást? Megkeresed azt az érzést, hitrendszert, ami problémát okoz, és azt mondod rá: ez nem kell, mert fáj, szégyellem, bűntudatom van tőle, ez rossz,negatív, ezt kitörlöm. Ez pedig, ne szépítsük: ítélkezés. Tehát elítéled, rossznak, negatívnak címkézed önmagad egy régebbi megnyilvánulását. Amikor ítélkezel az emlék fölött, akkor önmagad fölött ítélkezel. Megtagadod mindazt, aki egykor voltál. Negatívnak bélyegzel meg dolgokat, amiket valamikor átéltél, mert szenvedtél, amikor átélted, és kitörlöd magadból, hogy ne szenvedj tovább tőle – na de akkor minek élted át?

Bárki hosszan tudná sorolni, mik azok az elavult hitrendszerek, amikkel az anyja, apja, nagyanyja tönkretették a gyerekkorát. És amit képes vagy felsorolni, az csak a felszín, a tudatalattiban még kilencszer annyi lapul.

Tényleg nincs szükséged ezekre a hitrendszerekre? Mostanáig sem volt? Akkor miért születtél éppen ebbe a családba? Választhattál volna másikat is, volt rá lehetőséged a nem-fizikai világban, születésed előtt. Miért kellett átélned éppen ezeknek a hitrendszereknek a hatását? Véletlenül? Nincsenek véletlenek, ez már közhely. Ha pedig te választottad, akkor a törléssel a saját leszületési életterved egy részét likvidálod.

Van egy rossz hírem: ha kitörlöd a negatívumot, akkor az a program, hogy ezt neked meg kell tapasztalnod, újraindul nulláról. Vagyis újra és újra meg fogod tapasztalni, amíg le nem vonod a következtetéseket, hiába törölted ki.

A törléssel gyakorlatilag irtóhadjáratot folytatsz a saját emlékeid ellen. Pedig ha azokat megélted, akkor szükséged volt rájuk. Ha kitörlöd, arra kárhoztatod magad, hogy újraéld őket.

Emlékezz vissza egy olyan élethelyzetre, amikor valamiben döntöttél, és most úgy gondolod, hogy rosszul, mert utána fájdalmas események következtek. Ha volna lehetőséged visszamenni, és ugyanazzal az ésszel, ugyanazokkal az érzelmekkel, ugyanabban a helyzetben, a mostani tapasztalatod nélkül újra dönteni, tudnál másképp?

Nem? Mindenki ezt válaszolta eddig erre a kérdésemre. Nem tudnál másképp dönteni, mert nem volt meg a megfelelő tapasztalatod, hogy más utat választhass. Most már tudnál másképp, ugye? Ahhoz, hogy megszerezd a tapasztalatot, ahhoz meg kellett hoznod azt a rossznak címkézett döntést akkor.

Mivel gazdagított téged ez a tapasztalás? Milyen ember lettél tőle? Mit köszönhetsz neki?

Ha bármilyen – bármilyen – tapasztalattal gazdagabb vagy, máris gazdagabb vagy.

Amikor törlünk egy hitrendszert vagy érzelmet, kitöröljük azt az információt is, ami rávilágíthat az összefüggésekre. Megszüntetjük az összeköttetést a hitrendszer alatt a mélyben futó programmal, elvágjuk a hozzáférhetőséget. Ha kitörlök egy hitrendszert, kitörlöm mindazt a tapasztalatot is, amit annak alapján szereztem. Eltűnik a jelenlegi valóságomból, nyom nélkül. Akkor mi értelme volt végigcsinálni akárhány életet, amit az adott hitrendszerben éltem? A törléssel értelmetlenné válik a tapasztalat, vagyis értelmetlenné válik a létezés.

A fájdalmas érzés, a szenvedés lehetőség, hogy beazonosítsunk egy érzelmi és viselkedési-cselekvési mintát, ami szövevényesen összefonódó mintázatot alkot a meghatározó hitrendszerrel, a mélyben futó programmal, és az érzéssel (az érzés: információcsomag – lásd ITT).

Ha elutasítod, megtagadod azt a személyiségrészedet, akit negatívnak gondolsz (aki valaha voltál), sohasem válhatsz teljessé, csak egyensúlytalanná.

 

A thetahealingben a törlés után pozitív letöltéseket alkalmaznak: lecserélik a negatívumot valami újra, jóra, pozitívra. De ha én egy pozitív letöltést behívtam, az csak egy darabig állta meg a helyét. Olykor a pozitív hatás beáramlott, egy darabig jelen volt, aztán újra kellett rajta thétázni, törölni és új pozitívumot behívni, mert nem csak hogy visszaállt a régi, amitől épp megszabadulni akartam, hanem még rosszabb helyzetbe kerültem.

 

Amit én megláttam, a következő. A törlés rendkívül drasztikus, erőszakos eljárás: célja a megsemmisítés. Amit kitörölsz, az nem rezeg fel a Fénybe, ahogy a thetahealingben tanítják, hanem eltűnik a jelenlegi valóságodból, méghozzá balra, kifelé és lefelé irányban. Mit jelent ez? Aki nem ért a szimbólumfejtéshez, annak itt a magyarázat: az egész trutyit belepasszírozod a múltadba, megterheled vele a női oldaladat, és lenyomod a sötétbe, a pokolba, a tudattalanba, még lejjebb, mint ahonnan felfelé kívánkozott.

A helyén űr keletkezik. Üresség, semmi. Ebbe az űrbe töltheted bele a pozitív letöltéseket. Ami remekül működhet akár nagyon hosszú ideig is, hiszen így csak pozitívummal találkozol az életed nagy részében, és ettől jól érezheted magad. DE. A pozitívum letöltése önmagában illúzió. Állandóan újra kell tölteni, mert EGYENSÚLYTALAN, EGYOLDALÚ, és képtelen önmagában megállni folytonos újratöltés nélkül, elfoszlik, eltűnik a semmibe a negatív párja után.

Mégpedig azért, mert LEHETETLEN pozitív érzelmeket megélni, ha kitörölted a negatív párjukat. LEHETETLEN pozitív eseményeket bevonzani az életedbe, ha kiirtod a negatívat. Mivel – tetszik vagy nem tetszik – duális világban élünk, a bennünk élő negatív tartja egyensúlyban a pozitívat.

 

Még egy rossz hírem van: mivel az Univerzum nem támogatja a törlést, minden kitörölt negatívum előbb-utóbb visszajön. Kétféle módon jöhet vissza: vagy hirtelen felcsapódik, mint egy csapda ajtaja, és orrba vág – vagy alattomosan, hátulról bekúszik, és mire észreveszed, már bokáig beleragadtál.

Lehet illúzióvilágot építgetni, de mindig vissza fog kúszni valami balról, lentről és kívülről, valami, amit egyszer már kitöröltél, amit újból negatívnak minősítesz, amit megint törölgetni kell, és a helyén támadó űrbe pozitívumokat lehívni. Amik egy darabig szépen megállnak a helyükön, de aztán ugyanúgy eltűnnek a semmibe, mint a negatív párjuk, hiszen nincs meg az egyensúly.

 

A TÖRLÉSEK LEHETSÉGES KÖVETKEZMÉNYEI

 

Amikor elvégeztem a thetahealing alap és haladó tanfolyamot, hónapokig nagyon szorgalmasan törölgettem a negatívumokat az életemből (volt mit), majd „letöltöttem” helyettük konkrét pozitívumokat, és így tettem jó néhány emberrel is, akiket ezzel a módszerrel kezeltem. Később magamnak (csak magamnak) már nem konkrét pozitívumokat töltöttem le, hanem azt a kérést küldtem ki, hogy a Teremtő válassza ki számomra azt a pozitív mintát, ami megfelel a kitörölt negatívumnak. Fáradhatatlanul dolgoztam magamon. Majd elkövetkezett egy pont, amikor fizikailag rosszul lettem, ha törölni akartam, és egyúttal egy olyan állapotba kerültem, amit senkinek nem kívánok (ennek előidézésébe belejátszott még egy esemény, ami benne lesz a készülő Théta-elfogadás-egyensúly c. könyvemben, de most terjedelmi okok miatt kihagyom).

A felsőbb énem egyszer csak azt mondta: állj meg, és nézd meg, mit csinálsz. Volt rá három hónapom, hogy jól szétnézzek abban a világban, ahová akkor kerülhet az ember, ha kitörli a múltját.

 

Ezeket éltem meg 2012 nyarán. Mind, egytől egyig. Hangsúlyozom, ez az én utam volt, egy olyan választás következménye, ami akkor nem volt tudatos. Nyilván mindenki másképp élhet meg mindenféle beavatkozást, nem állítok olyat, hogy ennek mindenkinél így kell lezajlania, de nem állítom azt sem, hogy nem lehetséges. Utólag pontosan tudom, hogy miért éppen én, miért így, miért ennyire súlyosan éltem meg ezeket – ez a történet majd szintén benne lesz a készülő könyvemben. De azt is tudom, hogy aki netán hasonló csapdába esne, hogyan jöhet ki belőle, valamint azt is, hogyan kerülhető el mindez.

 

Három hónapig tartó élőhalott-lét (nem túlzás), ami részletezve így festett:

Az életösztön és az élet vágyának elvesztése, ugyanakkor nem kerestem a halált – nem kerestem semmit, nem érdekelt semmi.

A beszédkészség részleges elvesztése, súlyos szómegtalálási nehézség.

A gondolkodás nagyfokú leállása, kognitív funkciók, emlékezet, számolási képesség elsorvadása.

A szívcsakra bezáródása, erős és állandó szívtájéki fájdalommal párosulva.

A felsőbb énnel való kapcsolat teljes elvesztése.

A harmadik szem látásának kikapcsolódása, minden homlokcsakra-funkció (az összefüggések meglátásának, intuíciónak, tisztánlátásnak, telepatikus képességnek, amiket azelőtt napi szinten használtam) megszűnése.

Az érzések, érzelmek és megérzések teljes megszűnése – ez volt a legszörnyűbb, még csak közömbösség sem volt a helyén, hanem csak a semmi.

Az érdeklődés teljes megszűnése mindennel kapcsolatban: a világgal, az emberekkel, a családdal, önmagammal stb.

Az identitástudat, önazonosság elvesztése.

Lényegében, összefoglalva: a lélek, a szellem, az én halála.

 

Nem volt könnyű kijönnöm ebből. Először nem is volt semmiféle késztetésem, hogy ki akarjak jönni, és azt sem tudtam, miben vagyok benne. Aztán amikor már kezdtem felfogni, hogy ez nagyon nincs rendben, még mindig nem tudtam, mi ez, és mit tehetnék magamért. Később, amikor már nagyon szerettem volna kikerülni ebből az állapotból, akkor nem találtam a kiutat. Sokáig, hónapokig tartott, mire azt mondhattam: kezdem megtalálni önmagam.

De most nagyon hálás vagyok a törléseknek, a thetahealingnek, és önmagamnak, hogy ezt végigcsináltam. Ugyanis, amikor megfogadtam, hogy soha többé senkinek a valóságából nem törlök ki semmit, akkor ott állt előttem az óriási kérdőjel, hogy jó, de akkor mit tegyek? Mit kezdjek a súlyos problémáimmal, a fájdalommal, a betegséggel, a hiánnyal? És ez vezetett rá arra az útra, amelyen kidolgoztam a saját módszeremet, amiben nincs törlés, hanem elfogadás van, kiegyensúlyozás, harmónia és béke.

Nem mondom, hogy könnyű alkalmazni a módszert, mert úgy kezdünk, hogy megkeressük, mi az, ami fáj, kétségbe ejt, félelmet ébreszt bennünk, és felhozzuk a tudatalattiból az erre vonatkozó információkat. Önmagunk sötét részeivel szembenézni pedig a legnehezebb és legfélelmetesebb dolog, tapasztalatból mondom. De addig járjuk körbe a témát, amíg ki nem derül, hogy miért teremtettük bele az életünkbe azt a bizonyos negatív élményt. Ha pedig értelmet nyer, akkor létjogosultsága van. Ez által pedig átminősül az energetikája: többé nem rossz, nem negatív, hanem fontossá és szükségszerűvé válik, amit mi magunk választottunk magunknak, hogy teljesebbé fejlődjünk általa. Ha megértettük az értelmét és felismertük a jelentőségét, akkor már el tudjuk fogadni. Ha pedig elfogadtuk, akkor nem fog váratlanul és ijesztően akkor megjelenni, amikor ő akar, nem mi tartozunk az ő uralma alá, hanem ő tartozik a mi hatáskörünkbe. Ha befogadjuk magunkba, már nem kívül lesz rajtunk, nem lesz ismeretlen, nem tud kénye-kedve szerinti kényszerpályára rántani, hanem a részünkké válik, és mi irányítjuk őt, nem ő minket. Ekkor pedig már a hatalmunkban áll nem ezt a negatívumot választani, hanem a pozitív ellentétét.

Meg is keressük, mi az adott negatív minta pozitív ellentéte, és energetikailag kiegyensúlyozzuk, hogy tudatosan választhassunk bármilyen élethelyzetben. Ezt a módszert neveztem el úgy, hogy théta-elfogadás-egyensúly.

 

Nos, én ezt az információt most közreadtam, aztán mindenki azt kezd vele, amit akar. Mindazok számára, akik „nem tudják, miért”, de ellenérzéssel viseltetnek a törlés iránt, itt egy lehetséges ok: pl. ez lehet az eredete, ezt tudja tudat alatt az, aki berzenkedik a törléstől.

De a végére van egy jó hírem is azoknak, akik már töröltek a tudatukból: minden kitörölt rész visszahívható. Természetesen óvatosnak kell lenni, hiszen ezek negatív részek, és ha visszahívjuk, újból működésbe lépnek. De a théta-elfogadás-egyensúly módszer erre is használható.

 

Utószó:

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg embernek teljesen megfelelnek mindazok a technikák, amelyek a törlést alkalmazzák, és ez természetesen tökéletesen rendben van. Éljenek vele, használják, szívük joga. Nagyon sokáig, akár egy egész életen át is gond nélkül használhatóak ezek. Annak, akinek ez az útja, mindenképpen meg kell tapasztalnia; engem se lehetett volna hat lóval sem visszatartani annak idején a thetahealing elvégzésétől. Ezért tökéletesen megértem és elfogadom mindazokat, akik a törléseket gyakorolják. Nem mindenkinek lesznek olyan súlyos tünetei, mint nekem, ez az én vállalásom volt, és mint mondtam, oka volt ennek. Én azoknak mutatok egy másik perspektívát, akik olyan módszereket keresnek, amelyek nem a törlést alkalmazzák.

 

Ara Rauch


Olvass bele a Spirituális illúziók sorozat többi cikkébe is: http://ararauch.hu/index.php/t-e-e/spiritualis-illuziok

 

A legközelebbi théta-elfogadás-egyensúly előadás, meditáció és tanfolyam időpontja ITT

 

 

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap165
Tegnap143
Összesen932741
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk